|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága (3. rész)
|
A vissza nem fordítható folyamatokkal kapcsolatban Börtetics Sándor, a Győr-Sopron Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a Szigetközben 82 százalékos az oda tervezett létesítmények kiépítettsége. Ha leállítanák a nagymarosi beruházást, ez beláthatatlan következményeket okozna Szigetköz ökológiájában. Másfelől: a mederrobbantások a megengedett munkák közé tartoznak, ám ezeknek is felmérhetetlen hatása lehet a karsztvizekre; ezt a tényezőt is figyelembe kellene venni. Végül a bizottság tagjai a beruházás egyik sarkalatos kérdéséről a szennyvíztisztításról váltottak szót Kovács György Zoltán, a Komárom Megyei Tanács képviselője javaslatára. Általános volt a vélemény: a magyarországi területeken bármit tegyenek is, az hatástalan marad, amennyiben az osztrák vagy a csehszlovák oldalon nem oldják meg a szennyvíztisztítást, nem építenek szennyvíztisztító műveket. Erről a kérdésről részletesebben a következő, júniusi ülésén tanácskozik a bizottság. A vitában többször is felvetődött, vajon van-e értelme a ,,bizottságosdinak,, , mivel - az eddigiek szerint - nem tudják érvényre juttatni javaslataikat. (MTI)
1989. április 10., hétfő 16:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|