|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Keresztény Nemzeti Unió közleménye
" A jelenleg kialakult súlyos helyzetben komoly felelősség hárul a
Magyar Televízóra, amely sajnos, ma sem áll a helyzet magaslatán. A
magyar nép jogos követeléseit semmibe veszi. Vezetősége rendkívül
nehéz helyzetbe hozta a legutóbbi tüntetők szervező és rendező
gárdáját, köztük a Keresztény Nemzeti Uniót is. A jogosan
felháborodott tömeget csak komoly erőfeszítések árán tudtuk
lecsillapítani. "
SZER, Kommentár nélkül:
MDF program
"Dr. Bod Péter Ákos vagyok, a Magyar Demokrata Fórum gazdasági
tanácsadója, közgazdász.
A magyar nép hajlandó sokat és keményen dolgozni. A Magyar
Demokrata Fórum gazdasági programja azt célozza, hogy népünk otthon,
birtokon belül érezhesse magát, hogy érdemes legyen dolgozni,
alkotni, tanulni. Olyan versenyképes piaci gazdaságot akarunk, amely
az európai fejlett, demokratikus országoknak egyenrangú partnere
lesz. E célokat csak őszinte, kiszámítható, a magyar adottságokkal
számoló programmal érhetjük el.
"
|
|
|
|
|
|
|
Statisztika a magyar vásárlók rohamáról (1. rész)
|
1989. április 6., csütörtök - Az elmúlt egy hét alatt - nem utolsó sorban a március utolsó napjaiban bejelentett új vámintézkedések hatására - több mint 800 ezren utaztak ki, illetve be az osztrák-magyar határállomásokon. Amint azt Molnár Endre, az Országos Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka az MTI munkatársának elmondta, a csúcs április 3-ra, hétfőre esett. Ezen a napon 119.588-an léptek át a nyugati határállomásokon, a legtöbben - 40.929-en - Hegyeshalomnál. Ugyanezen a napon 91.513 volt a beutazók száma, a hegyeshalmi adat: 29.570. A vámparancsnok szerint ez a forgalom jócskán meghaladta az eddig csúcsnak ítélt november 7-i áradatot. Csak Hegyeshalomnál több mint húszezerrel nagyobb volt a forgalom, mint a novemberi munkaszüneti napon. A reggeli és az esti órákban kívántak a legtöbben kilépni, illetve visszatérni, ebben az időben legalább két órával meghosszabbodott a Hegyeshalomig vezető út. Egyidőben ötven vámtisztviselő teljesített szolgálatot a hegyeshalmi határátkelőhelynél. Április 4-re valamelyest mérséklődött a forgalom, bár ezen a napon is jóval magasabb volt az átlagosnál: 117.644-en léptek ki, illetve be az országba az osztrák-magyar határszakaszon.
Az elvámolt árukra kiszabott vám összege 3-án elérte a 19 millió forintot. Ez négyszerese annak, amit egy átlagos nyári napon vámként kirónak. Április 4-én ez az összeg mérséklődött, 14 millió forint volt. A slágercikkek körébe továbbra is a hűtőládák, a videomagnók, a televíziók és a szórakoztató elektronikai berendezések tartoznak. A két legforgalmasabb nap alatt 3500 hűtőládát, 5500 videomagnót, 4000 tv-készüléket (általában olcsóbb fajta színestévéket) és 4280 hi-fi tornyot, illetve rádiómagnót vámoltak el. Természetesen a behozott áruk mennyisége ennél jóval nagyobb lehet, hiszen április 8-ig érvényben van az a rendelkezés, miszerint az együtt utazó családtagok összevonhatják vámkedvezményüket, így egy-egy nagyobb értékű terméket is vámmentesen hozhatnak be az országba. A két nap alatt egyébként 166 gépkocsit is elvámoltattak, ez nem több a szokásos mennyiségnél. Sokan haladtak át az úgynevezett zöld folyosón, ahol csak szúrópróbaszerűen ellenőriztek. Általában megállapítható volt, hogy az utazók nem élnek vissza a bizalommal, és a zöld folyosón nem hoznak át vámköteles árukat. (folyt.köv.)
1989. április 6., csütörtök 17:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|