|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Ruttner György nyilatkozata
"A Független Szociáldemokrata Párt
ügyvezető elnöke a Népszabadság február 6-i számában úgy foglalt
állást, hogy a párt szorosabbra fűzi kapcsolatait a Magyar
Szocialista Párttal, és ezt a szándékát Nyers Rezsőhöz írt levelében
is kifejezte. Ez a közlés meglepett, mert a választások előtt nem
látok lehetőséget a két párt közötti szorosabb együttműködésre,
esetleges koalícióra.
"
SZER, Magyar híradó:
Antiszemitizmus Magyarországon?
"...a sakkozó Polgár lányok
édesapja arról panaszkodik, hogy az utóbbi hetekben több fenyegető,
antiszemita levelet kapnak, és lányai ezért nem tudnak nyugodtan
felkészülni a soron következő nemzetközi versenyekre.
A másik jelentés az MDF elnökségének ugyancsak mai nyilatkozata,
amely felháborodással veszi tudomásul és utasítja vissza, hogy az
MDF képviselőjelöltek nevére kitöltött kopogtatócédulákra ismeretlen
tettesek Hitler nevét írták, és horogkeresztet rajzoltak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Levél Németh Miklósnak
|
(Kasza László) München, 1989. január 18. (SZER, Kommentár nélkül - Felolvasunk egy dokumentumot, egy levelet, melyet hétfőn, nemzetközi sajtókonferencia keretében tettek közzé. A címzett Németh Miklós miniszterelnök, a feladó a Jurta Színház igazgatósága. "Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi, a Jurta Színház vezetősége kérelemmel, a független demokratikus mozgalmak nevében követeléssel fordulunk Önhöz, és az irányítása alatt álló kormányzathoz. Az elmúlt időszak eseményei a Jurta Színházban 1988-ban és napjainkban lezajlott történések megmutatták, hogy házunk, valamint társulatunk fontos, nemzetünk életében nélkülözhetetlen szerepet játszik. Ön által is ismert tény, hogy a Jurta Színházban alakult meg az alternatívnak is nevezett gazdasági és politikai válságokból kiutat kereső mozgalmak túlnyomó többsége. Ez a ház adott alkalmat, lehetőséget olyan művek bemutatására, amelyekre más színház - félve a következményektől - nem mert vállalkozni. Társadalmunk, nemzetünk szempontjából fontos demokratikus másként gondolkodók otthona lettünk, olyan színház, melyet az események alakítottak ilyenné. Az államapparátusban még jelen lévő haladásellenes, sztálinista kultúrpolitika az elmúlt időszakban mindent megtett, hogy működésünket megakadályozza. Meggyőződésünk, a dolgozó magyar népet Képviselő Kormányzó Minisztertanácsnak és személy szerint Önnek sem lehet célja egy kis színház megsemmisítése csak azért, mert ez a kis színház másként akarja elérni a közmegegyezés tervezetében körvonalazott célt, nem az MSZMP által megjelölt úton. Mi, a Jurta Színház vezetősége kérjük önt - konzultálva az illetékes kormányzati szervekkel -, Minisztertanácsa névében adjon garanciát színházunk további zavarmentes működéséhez. A Jurta Színház társulata eddig is emberfeletti munkával tudta csak biztosítani a működést, olyan körülmények közepette, mikor már egy szocialistának nevezett színház régen bezárt volna. E munkához, kitartáshoz nemzetünk demokratikusan gondolkodó polgárai adtak erőt, valamint az a remény, hogy ténykedésünk nem haszontalan. Mi, a Jurta Színház társulata nem kapunk semmilyen állami támogatást. Ezt a jövőben sem kérjük. Mindössze az a kérésünk, adjanak rá lehetőséget, hogy bankhitelt vehessünk fel a színház építéséből származó adósságaink visszafizetésére. Egyébként a Jurta Színház fenntartja önmagát. Megjegyezzük, külföldi bankcsoport kész fizető kezességet is vállalni értünk egymillió-kétszázezer nyugatnémet márka értékben, az Egyesült Államokban pedig alapítványt létesítettek a Jurta megmentésére. Hasonló hírt kaptunk Münchenből és a közeljövőben ugyanilyen terveink vannak itthon, Magyarországon is. A bankkölcsön visszafizetése három évi lejáratra tehát biztosítottnak látszik, nem említve azt a tényt, hogy a Jurta Színház forgalmi értéke háromszorosa a kért hitelnek. Tisztelt Miniszterelnök úr! Nem titkoljuk, 1989. március 4-én kérésünk alátámasztására demonstrációt szervezünk az összes alternatív mozgalmak bevonásával a belvárosi Vörösmarty téren. Mi örülnénk a legjobban, ha erre nem kellene sort keríteni. Reménykedve és bizalommal várjuk válaszát, melyről támogatóinkat, a magyar másként gondolkodókat, a független demokratikus erőket is értesíteni fogjuk. Budapest, 1989. január 15. A Jurta Színház megmentéséért alakult társaság nevében: Romhányi László és Kiss Tamás. +++
1989. január 18., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|