|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Ruttner György nyilatkozata
"A Független Szociáldemokrata Párt
ügyvezető elnöke a Népszabadság február 6-i számában úgy foglalt
állást, hogy a párt szorosabbra fűzi kapcsolatait a Magyar
Szocialista Párttal, és ezt a szándékát Nyers Rezsőhöz írt levelében
is kifejezte. Ez a közlés meglepett, mert a választások előtt nem
látok lehetőséget a két párt közötti szorosabb együttműködésre,
esetleges koalícióra.
"
SZER, Magyar híradó:
Antiszemitizmus Magyarországon?
"...a sakkozó Polgár lányok
édesapja arról panaszkodik, hogy az utóbbi hetekben több fenyegető,
antiszemita levelet kapnak, és lányai ezért nem tudnak nyugodtan
felkészülni a soron következő nemzetközi versenyekre.
A másik jelentés az MDF elnökségének ugyancsak mai nyilatkozata,
amely felháborodással veszi tudomásul és utasítja vissza, hogy az
MDF képviselőjelöltek nevére kitöltött kopogtatócédulákra ismeretlen
tettesek Hitler nevét írták, és horogkeresztet rajzoltak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Teret neveztek el Mindszenty Józsefről - Casaroli bíboros
programja (2. rész)
|
Az ideiglenes köztársasági elnök elégedetten szólt hazánk és a Vatikán diplomáciai kapcsolatainak rendezéséről, majd így folytatta:
- A közvélemény értesülhetett arról, hogy megkezdődött Mindszenty József bíboros perének felülvizsgálata. A per jogi megítélése a Legfelsőbb Bíróság feladata. Anélkül azonban, hogy a bíróság e jogkörét csorbítanánk - mondotta -, már ma is kimondható, hogy a hercegprímás és a vele együtt elítéltek ellen törvénytelen eszközöket alkalmazó, koncepciós elemeket tartalmazó hazug eljárás folyt. A per egy sötét kor terméke volt, és nyilvánvalóan tisztességtelen politikai szándékok vezették azokat, akik ezt az eljárást megtervezték és véghez vitték.
- Világosan látjuk, hogy Mindszenty bíborost példaszerű hitbuzgalom, erkölcsi, magabiztosság, a magával és másokkal szembeni igényesség és antifasiszta, jószándékú hazafias szemlélet jellemezte. Közismert, hogy politikai ellenfeleivel szemben határozottan, sokszor a kompromisszumok kerülésével küzdött. Nem vitatható, hogy politikai ellenfelei végül is törvénytelen eeszközökkel próbálták őt legyőzni. Életének tanúsága arra int valamennyiünket, hogy olyan jövő megteremtésére kell törekednünk, olyan demokratikus társadalmat kell létrehoznunk, amelyben a politikai nézetkülönbségek nem vezethetnek koncepciós perekhez, elnyomáshoz, börtönhöz, bosszúálláshoz - szögezte le Szűrös Mátyás, majd e szavakkal avatta fel a bíboros emléktábláját: legyen e mai alkalom is a nemzet megbékélésének, a lelkek találkozásának egyik jelképes eseménye. Mondjuk ki a mai napon: a tiszta gondolkodású magyar nép erkölcsi elégtételt szolgáltat a római katolikus egyház kiemelkedő alakjának. Kerüljön végre Mindszenty József néhai esztergomi érsek a nemzet történelmében az őt megillető helyre - mondotta végezetül Szűrös Mátyás.
Az emléktáblánál koszorút helyezett el az ideiglenes köztársasági elnök, Paskai László bíboros, valamint Simon Tibor tanácselnök. (folyt. köv.)
1990. február 8., csütörtök 17:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|