|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - Első ülésnap (1. rész)
|
1990. július 23., hétfő - A plénum és a közvélemény
köszöntése, az igazoltan távollévők névsorának ismertetése, a
jelenlétellenőrzés, egy-egy napirend előtti nyilatkozat, döntés
önálló képviselői indítványok, bizottsági javaslatok és
kormányelőterjesztések sürgős tárgyalásáról, majd a napirend
elfogadása - csaknem negyedéve elmaradhatatlan kezdési rendje a
Parlament üléseinek, legalábbis hétfőnként. Nem történt ez másként
ezen a hétfőn sem, amikor az Országgyűlés folytatta rendkívüli
ülésszakát, 12 törvényjavaslatot, országgyűlési
határozat-tervezetet, bizottsági jelentést tűzve - újonnan vagy
folytatólagosan - két és fél naposra tervezett plenáris ülésének
napirendjére. Emellett várhatóan megválasztják az Alkotmánybíróság
egy újabb tagját, továbbá interpellációkat és kérdéseket tárgyalnak
meg.
Napirend előtt kért szót Böröcz István, aki a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országos vezetősége, valamint parlamenti képviselőcsoportja nevében sajnálozását fejezte ki a hírhedtté vált ,,körlevél,, pontatlan megfogalmazása miatt. Kijelentette: pártja sosem tervezett és nem tervez alkotmány-, illetve törvényellenes lépéseket, a körlevél szerkesztőit és aláíróját pedig a jóhiszeműség és a tisztességes szándék vezette.
Még az érdemi munka megkezdése előtt tett esküt az Országyűlés előtt Boross Péter, aki ezután a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkári funkciója helyett - az ideiglenes köztársasági elnök kinevezése alapján - tárca nélküli miniszteri tisztséget tölt be. (folyt. köv.)
1990. július 23., hétfő 11:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|