|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
3. számú gyorshír
------------------
|
Az SZDSZ frakcióvezetője az alkotmánymódosításról
1990. június 5., kedd - Az alkotmánymódosítást a hatályos alkotmányban még megbúvó néhány államszocialista kategória elhagyása, és az ország kormányozhatóságának szavatolása indokolja elsősorban - érvelt az alkotmánymódosítás szükségessége mellett Tölgyessy Péter, az SZDSZ frakciójának vezére.
A legfontosabb kérdések közé sorolta az elnökválasztás módjának meghatározását. Kifejtette: itt elsősorban arra kell választ adni, hogy az ország első számú felelős politikai vezetője az államfő avagy a miniszterelnök legyen. Miután Magyarország berendezkedése parlamentáris, s a végrehajtó hatalom valódi irányítója a miniszterelnök, nem lenne kívánatos vele szemben egy versengő, nagy legitimitással rendelkező közjogi méltóságot felállítani. Ez indokolja, hogy a köztársasági elnököt a Parlament válassza meg.
Ugyancsak fontos feladatnak nevezte a ,,kétharmados törvények,, körének szűkítését, az ország kormányozhatóságának szavatolására tekintettel. Rámutatott: a szűkítéssel nem jogokat vonnak el az ellenzéktől, hanem fölösleges felelősséget vesznek le a válláról. Rendkívül lényeges - mondotta -, hogy döntés szülessék a nemzetiségi képviselők ügyében. Úgy vélekedett, hogy fel kell állítani a kisebbségi jogok parlamenti biztosának intézményét, s a nemzetiségi ombudsman(ok) jelölésének módjáról, illetve számáról külön törvényt kell hozni. Végezetül kiemelte: dönteni kell arról is, hogy milyen legyen az ország címere. (MTI)
1990. június 5., kedd 11:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|