|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Pályázat választott bírói tisztség betöltésére
|
Budapest, 1990. április 26., csütörtök - A Tőzsdetanács pályázatot hirdet a Budapesti Értéktőzsde mellett működő Választott Bíróság munkájában való részvételre.
A pályázatra jelentkezhetnek mindazok a jogi, valamint értékpapír-piaci szakemberek,
- akik felsőfokú végzettséggel bírnak;
- akik vállalják, hogy az Értékpapír- és Tőzsdetörvény által előírt tőzsdei szakvizsgát még 1990-ben leteszik;
- akik a diploma megszerzése után legalább kétéves értékpapír-piaci gyakorlatot szereztek.
Jelentkezési határidő: 1990. május 5.
A pályázatokat az Értékpapír Kereskedelmi Titkársághoz kell beküldeni a következő címre:
Budapest, V., Deák Ferenc utca 5. I. em. 151. 1052
(MTI-Tőzsdei Hírszolgálat)
1990. április 26., csütörtök 15:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|