|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Választások - amerikai visszhang
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. március 27. kedd (MTI-TUD) - A centrista
pártok sikerét, a baloldal visszaszorulását emelték ki keddi
budapesti tudósításaikban a vezető amerikai lapok. Mind a The New
York Times, mind a The Washington Post Antall József képét közölte,
beszámolva arról, hogy az MDF - ha nem is nagy arányban - vezet az
SZDSZ előtt. A tudósítások teret adtak az Antall, illetve Kis János
sajtóértekezletén elhangzottaknak, miszerint mindkét nagy párt bízik
abban, hogy a második fordulóban megszerzi a többséget és kormányt
alakíthat.
- Nyilvánvaló, hogy a kampány fő kérdését, a magyar gazdasági reform ütemét, irányát csak a második forduló dönti el - írta a The Washington Post. A lap szerint az SZDSZ nem kíván gátakat emelni a külföldi tőke magyarországi beruházásai elé, míg az MDF rendezett, társadalmilag ellenőrzött privatizálást kíván.
A The New York Times szerint a választók legvilágosabb ítélete a baloldal vonatkozásában született meg: míg az MSZP 11 százalék körül kapott, az MSZMP-t és a MSZDP-t lényegében leírták a választók.
A The Washington Post külön szerkesztőségi kommentárt is közölt, kiemelve: a választás eredménye világosan eltér a varsói, a berlini szavazásétől, mivel úgy tűnik, hogy a magyarok - ellentétben a lengyelekkel, a keletnémetekkel - nem kívánnak előreszaladni a szabad piac, a radikális reformok útján. A kommentár egyúttal úgy vélekedett, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak, ,,a hagyományos magyar nacionalizmus képviselőjének,, , segített az a körülmény, hogy üldözik a romániai magyar kisebbséget, az a tény, hogy közvetlenül a szavazás előtt ,,román bandák legalább hat magyart megöltek,,. ,,A román magatartás szégyenletes volt, a magyar válasz érthető,, - írta a lap, de egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy ha ezeket az összecsapásokat nem gátolják meg, a demokrácia nem fog virágozni. - Nyugat-Európa azért tud virágozni, mert országai a közös érdekek alapján szövetségekbe tömörültek. Kelet-Európának ugyanerre van most lehetősége.+++
1990. március 27., kedd 16:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|