|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A Legfőbb Ügyészség közleménye
|
1990. március 19., hétfő - Amint a sajtó korábban már
beszámolt róla, a Magyar Szocialista Párt feljelentette Torgyán
Józsefet közösség elleni izgatás miatt. A legfőbb Ügyészségnek az
MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet, hogy a Független
Kisgazdapárt főügyésze a Mai nap január 22-i számában olyan
nyilatkozatot tett, miszerint ,,aki nem szakít 180 fokosan a
bolsevik elvekkel - amit az MSZMP követett -, az fasiszta elveket
vall. Ez jelenleg érvényes az MSZMP-re, mely nem szakított korábbi
bolsevik politikájával, de az MSZP-re is, amely ragaszkodik
vagyonához, kormánypozícióihoz, vagyis korábbi jogállásaihoz,,.
A Fővárosi Főügyészség a feljelentéssel kapcsolatban olyan jogi álláspontot foglalt el, hogy Torgyán József nyilatkozata nem közösség elleni izgatásnak, hanem rágalmazásnak minősülhet. Így a vád képviseletét az ügyészség nem vállalja, és az ügyet elbírálásra a bírósághoz továbbítja.
A Magyar Szocialista Párt e határozat miatt panaszt tett a Legfőbb Ügyészségnél, rámutatva: nyomós közérdek fűződik a politikai küzdelmek kultúrált formában történő lebonyolításához. A Legfőbb Ügyészség állásfoglalása szerint a Fővárosi Főügyészség megállapítása helytálló, helyesen járt el, amikor a feljelentést rágalmazásnak minősítette. A korábbi határozatot annyiban változtatta meg, hogy utasította a Fővárosi Főügyészséget a vád képviseletének átvételére, a nyomozás lefolytatására és az ennek következtében adódó ügyészi feladatok teljesítésére. (MTI)
1990. március 19., hétfő 15:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|