|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
- Skorka Anikó a március 15-iki ünnepségről - 1. folyt.
|
Csoóri Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja ezt ki is fejezte beszédében, hogy milyen különös dolog, hogy március 15-ikét nem tudja közösen ünnepelni a 10 nap múlva megválasztandó 12 párt, és hát hogyan fognak akkor koalíciót alakítani?
- Anikó, te jól ismered az amerikai választási kampányokat. Mi a legszembeötlőbb jellegzetessége, ami megkülönbözteti a kettőt: az amerikait és a magyart?
- Azt hiszem - bár még nagyon rövid ideje vagyok itt -, de ami számomra nagyon szembetűnő, a tolerancia hiánya. A türelem hiánya, a figyelem hiánya arra, amire az ember nem akar figyelni. Valahogy úgy tűnik, mintha sokan kiválasztottak volna maguknak egy pártot, és azt végighallgatják, mert az érdekli őket, azzal érzelmileg azonosulni tudnak, de ha felszólal valaki más, egy másik párt részéről, nem nagyon akarják megtisztelni a figyelmükkel, hogyha annak a pártnak a programjával nem értenek egyet, vagy mondjuk vannak benne olyan pontok, amelyekkel nem értenek egyet.
Konkrét példát mondok: a Petőfi szobornál a meghívott, vagy jelentkező, vagy a megállapodásban résztvevő négy párt egyike volt a Szociáldemokrata Párt elnöknője, Petrasovits Anna, akit szabályszerűen kifütyültek. Ugyanez történt a Kossuth téren, ahol a Hazafias Választási Koalíció képviselője állt az emelvényre és 5 percet kért nagyon udvariasan. Őt is kifütyülték.
Nos, én nem nagyon hiszem, hogy Amerikában ilyesmi előfordul, mert azért 5 percet még az is tud figyelni, akit őszintén szólva nem nagyon érdekel, vagy aki mondjuk ellenszenvvel viseltetik a szónok iránt.
- Mondhatom-e, hogy március 15-ike választási kampánnyá alakult át? (folyt.)
1990. március 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|