|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Hírlap Kiadói Rt. - Aláírták a Robert Maxwellel kötött
szerződést
|
1990. február 13., kedd - A hazánkban tartózkodó Robert
Maxwell angol sajtómágnás kedden aláírta a Magyar Hírlap Kiadói
Részvénytársaság megalapításáról szóló szerződést. A Robert Maxwell
tulajdonában levő Mirror Holding a Magyar Hírlap Kiadói Rt. 40
százalékát vásárolta meg.
A 125 millió forintos alaptőkével rendelkező új vegyesvállalat magyar résztvevői közül 5 százalékban részesedik a Magyar Hírlap Alapítvány, 15 százalékban a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, a fennmaradó 40 százalékon pedig azonos arányban osztozik az Országos Kereskedelmi és Hitelbank, az Országos Takarékpénztár és a Magyar Külkereskedelmi Bank.
A befektetés lehetővé teszi, hogy a Magyar Hírlap korszerű technikával, új szerkesztőségi épületben készüljön. Robert Maxwell nyomdát is létesít Budapesten, többek között a Magyar Hírlap előállítására. Az angol sajtómágnásnak a lappal kötött szerződése rögzíti, hogy az angol társaság nem avatkozik be a lap tartalmába, sem a főszerkesztő megválasztásába, így a Magyar Hírlap a jövőben is független politikai napilapként jelenik meg. (MTI)
1990. február 13., kedd 17:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|