|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója a társadalom és a
gazdaság 1989. évi helyzetéről (10. rész)
(OS)
|
December 31-én a lakosság takarékbetét állománya a bankoknál és az utazási irodáknál együtt 320,9 milliárd forint volt, 24,5 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. A növekedés egésze kamatjóváírásból adódott, a 32,6 milliárd forint kamatjóváírás nélkül számítva a betétállomány 8,1 milliárd forinttal csökkent. A csökkenés a forintban elhelyezett betéteknél következett be, a devizaszámlákon elhelyezett betétek állománya nőtt. A lakosság értékpapírban megjelenő megtakarítása tovább emelkedett.
1989-ben az országban 51 500 lakás épült fel, az előző évinél mintegy ezerrel több. Állami erőből ötezer, magánerőből - túlnyomórészt hitel igénybevételével - 46 500 lakás készült el.
A közüzemi vízművek víz- és ivóvíztermelő-kapacitása 3-4 százalékkal növekedett. Az ivóvíz-hálózat hossza 51,3 ezer km, 8,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt. A szennyvíztisztító-kapacitás némileg, a csatornahálózat jelentősebben, majdnem 20 százalékkal bővült és hossza meghaladta a 11,4 ezer kilométert.
A távbeszélő hálózatba 1989-ben kapcsolták be az első digitális központot. A főállomások száma közel 52 ezerrel nőtt. Egyidejűleg a telefonra várók száma 552,5 ezerre emelkedett. A telefax állomások száma 3,6 ezerrel bővült, és az év végére megközelítette a 4,7 ezret. Új szolgáltatásként indult 1989-ben a videotex és a minitex.
1989-ben az orvosok száma 36 800, a dolgozó orvosok száma 31 500 volt. A viszonylag kedvező orvosellátottság mellett egyes munkakörökben létszámhiány van. Az év folyamán az általános orvosi és gyermekorvosi körzetek száma 49-cel emelkedett. A betöltetlen körzeti orvosi állások aránya 3,4 százalék. A fogorvosellátottság alacsony, a gyógyszerészellátottság és a kórházak ápoló- és egyéb egészségügyi személyzettel való ellátottsága közepes. A működő kórházi ágyak száma lényegesen nem változott, megközelíti a 105 ezret.
A megbetegedési helyzet fő tendenciában, a leggyakrabban keresőképtelenséget okozó betegségek körében nem történt változás. A heveny fertőző megbetegedések közül jelentősen emelkedett - közel 3 ezer volt a dizentéria fertőzés. Rendkívül nagy volt a kanyaróban megbetegedettek száma: 17,6 ezer, szemben az előző évi 1100-zal. 1989 végéig 32 AIDS-es beteget találtak, közülük 21 meghalt. A vírushordozók (pozitív esetek) száma 202. (folyt.köv.)
1990. február 2., péntek 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|