|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Főtaxi-állomások - újabb fejlemények (1. rész)
|
1990. február 2., péntek - A főtaxisok és a magántaxisok
között kialakult ,,drosztháború,, újabb fejleményeiről kérdezte
pénteken az MTI munkatársa a Fővárosi Tanács közlekedési és
közmű-főosztályának vezetőjét.
Rymorz Pál elmondta: továbbították Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszternek azt a petíciót, melyet az elmúlt héten egy taxis demonstráció alkalmával adtak át a főosztály vezetőinek a Főtaxi képviselői.
Ebben a levélben a főtaxis gépkocsivezetők tiltakoztak az ellen, hogy a magántaxisok is beállnak a Főtaxi által bérelt taxiállomásokra, illetve kiszorítják onnan a főtaxisokat. Egyúttal azt is kérték, hogy a munkaeszközként használt gépkocsik beszerzését ne terhelje az ÁFA.
A Fővárosi Tanács közlekedési és közmű-főosztálya, ismerve az érdekkülönbségeket, a tiltakozástól függetlenül, folyamatosan törekedett már eddig is a helyzet normalizálására. Azonban a Főtaxi állomásaira beálló és az ott várakozó magántaxisok bírságolása önmagában nem elég. Különböző szervezetek, a Fővárosi Tanács, a KÖHÉM és maguk az érintett taxis csoportosulások, egyének tevékeny közreműködésére van szükség.
A mai taxiállomások a 2000 Főtaxi-gépkocsinak mintegy 40 százalékát tudják egyidejűleg fogadni. A körülbelül 7500 magántaxis közül azonban sokan nem törődnek a parkolásukat tiltó szabállyal, s beállnak a főtaxis állomásokra. Így az állomások zsúfoltsága időnként már-már elviselhetetlen. Számuk növelése így mindenképpen indokolt, s ezt tervezik is, s emellett az illetékesek gondolkodnak a taxis iparengedélyek számának korlátozásán is. A most körvonalazódó elképzeléseknek megfelelően a napokban megalakult magánfuvarozói ipartestülettel együttműködve szeretnék elérni, hogy mintegy koncesszió jelleggel működjön a taxisengedélyek kiadása - hangsúlyozta a főosztályvezető. Ez a megoldás egyúttal segítséget jelenthetne ahhoz is, hogy a taxisok kivessék maguk közül a szakma vámszedőit, a tisztességtelen árdrágítókat. (folyt. köv.)
1990. február 2., péntek 14:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Főtaxi-állomások - újabb fejlemények (2. rész)
|
Mindezektől függetlenül - hangsúlyozta Rymorz Pál - az utasok és a Fővárosi Tanács számára is az a fontos, hogy elegendő kulturált és tisztességes taxis közlekedjen a főváros útjain. Az éleződő konkurenciaharc feltehetően elvezet majd oda, hogy kevesebb lesz a panaszkodó utas. A Főtaxi-állomások körül kialakult feszültség csökkentésének egyik lehetőségét abban látta a főosztályvezető, hogy alakuljon egy úgynevezett droszt-üzemeltető kft., s ez döntsön majd arról, hogy a magántaxisok is beállhatnak-e a Főtaxi várakozóhelyeire. Természetszerűleg ennek a kérdésnek a gazdasági kimunkálása is erre a társaságra várna. (MTI)
1990. február 2., péntek 14:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|