|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Tanácskozás az árakról
|
1990. január 4., csütörtök - A Kereskedelmi Minisztérium, a
Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közös tájékoztatót
tartott csütörtökön a megyei tanácsok, illetve a Fővárosi Tanács
kereskedelmi szakigazgatási szervei, valamint a KISOSZ és a SZÖVOSZ
képviselőinek a január 8-án várható árváltozások életbe lépésével
kapcsolatos technikai és szervezési feladatokról.
A Kereskedelmi Minisztérium képviselői felhívták a tanácsok képviselőinek figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően most kizárólag a hatósági áras termékekről ad ki a Kereskedelmi Minisztérium megfelelő példányszámban árváltoztatási tájékoztatót. A szabadáras termékek körében a termelő és szállító vállalatok kell hogy biztosítsák vevőik részére a megfelelő árjegyzéket. Ezek a szállítói árközlések, a munka egyszerűsítésére és gyorsítására ajánlott fogyasztói árakat is tartalmaznak, tehát az árváltozás miatti leltározások lebonyolításának nincs akadálya. Jelezte a minisztérium - amit több tanács képviselője is megerősített -, hogy a szabadáras termékkörről készített szállítói árjegyzékek többsége már a kereskedelem rendelkezésére áll, illetve ezeket a hét végéig mindenhol megkapják. Az élelmiszerárak emelésével kapcsolatos hatósági jogkörrel az új évben már a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium rendelkezik.
x x x
Több termelő vállalat nemcsak kereskedelmi partnereit, hanem a vásárlóközönséget is igyekszik tájékoztatni a várható árváltozásokról. Ezúttal a Sütőipari Egyesülés tette közzé a január 8-ától esedékes fogyasztói árakat. Eszerint a sütőipari termékek ára átlagosan 25 százalékkal emelkedik. Az már ismeretes, hogy a hatósági áras fehér kenyér 14,80 forintba, a kifli és zsemle 1,70 forintba kerül majd.
A szabadáras termékek közül az egykilós rozsos kenyér 17 forint, az egykilós alföldi kenyér 18 forint, a fonott kismákos 1,80, a vajaskifli, karika és sós rúd 2 forint, a molnárka 2,20, a vajaspogácsa 4 forint, a briós 4,20, a kakaóscsiga 6,50, az ökörszem 7 forint, a fahéjascsiga 7,10, a félkilós zsemlecipó 11,30, a félkilós fonottkalács ajánlott ára 30 forint lesz. (MTI)
1990. január 4., csütörtök 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|