|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Japánban fókuszban a magyar belpolitikai helyzet (3.rész)
|
,,Mi azt mondjuk, hogy a szocializmus és a diktatúra egymást kizáró fogalmak. Ugyanakkor azt is állítjuk, hogy a szocializmus és a demokrácia egymás nélkül nem léteznek. Mindebből az is következik, hogy az elmúlt 40 vagy 70 év úgynevezett szocializmus-kísérleteit mi nem tekintjük a szocializmus érvényes kísérleteinek. Ez talán nagyon furcsán hangzik, de mi őszintén és becsületesen azt gondoljuk, hogy az első lépést akarjuk megtenni egy igazi, valóságos, demokratikus szocialista irányba. Belátjuk, hogy a sztálini típusú diktatorikus berendezkedés gazdaságilag életképtelen és folytathatatlan. Rengeteg dolog van, amit a kapitalizmustól meg kell tanulnunk, de nem mondhatnánk, hogy kapitalizmust akarunk. Mi valami szebbet, valami jobbat akarunk a kapitalizmusnál is és a sztálinizmusnál is,, - nyilatkozta a TBS TV-társaságnak Kósa Ferenc. A Mainicsi Simbun című japán lap vasárnap terjedelmes interjút közölt Rajk Lászlóval, a Szabad Demokraták Szövetsége vezetőségi tagjával. A 40 éves politikus elmondása alapján ismertette a cikk a Rajk-család meghurcolását, Rajk László tragikus sorsát és az ifjabb Rajk életútját, beleértve hosszú évekig üldözött politikai tevékenységét. Rajk László interjújában kifejtette, hogy az ellenforradalom átértékelése, Nagy Imre rehabilitálása azt mutatja, hogy Magyarország végre olyan lehetőséghez jutott, amellyel ,,normális,, országgá válhat. A Kelet-Európában először sorra kerülő jövő évi választásokat Rajk László halálának a megtorló hadjárataként fogja fel az ifjabb Rajk. A választásokon szerinte az SZDSZ-nek mindenképpen győznie kell. A szavazatok 20 százalékát szeretné a párttá szerveződött ellenzéki társaság megszerezni. Rajk László ennek eredményeként kíván bekerülni a koalíciós kormányba, hogy a magyar szabadság és demokrácia ügyét saját kezűleg formálhassa. Amennyiben abba a kommunisták is bejutnak, akkor ahhoz az SZDSZ nem kíván csatlakozni - idézi a Mainicsi Simbun Rajk Lászlót, aki a japán lap szerint azt is kijelentette, hogy a kommunistákat abszolút ellenségnek tekinti, képviselői megbizatást szeretne elérni, hogy édesanyja végakaratát teljesíthesse. Özvegy Rajk Lászlóné ugyanis halála előtt azt üzente fiának: ,,Múld felül apádat,,. +++
1989. október 15., vasárnap 11:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|