|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A Népköztársaság platfórm sajtókonferenciája
|
-------------------------------------------- München, 1989. október 13. (SZER, Magyar híradó) - Kasza László a Népköztársaság platform sajtókonferenciájáról tudósít: - Fábry Béla, akit közlekedési eszköze miatt Trabantos vezetőnek is neveznek, ma a Népköztársaság platform egyik vezetőjének minőségében tartott sajtókonferenciát. Ő és a kérdésekre vele együtt válaszoló Bárd András is azt hangsúlyozta, hogy a kongresszuson kialakult két platform mára messzemenően egyetért, a különbség inkább módszerbeli, mint elvi. Az azonban világos, hogy ők állnak inkább balra, míg a Kósa Ferenccel fémjelezhető reformplatform szociáldemokrata irányban, jobbra. Így jellemző, hogy gazdaságpolitikájukat - ami azért mégiscsak furcsa egy kommunista, hacsak utódpárt esetében is - két nyugati közgazdász nevével fémjelzik: Friedmannéval és Goldbrechtéval. A hangsúly az akcióegységen van, nem kívánják csoportokhoz tartozónak tekinteni Pozsgayt, Nyerset, Hornt, Némethet. Sajnálatosnak tartják, hogy a magyarországi sajtó nem számolt be a pártkongresszus fontos döntéseiről - mint mondták -, például arról, hogy jogutód nélkül fel kívánják számolni a munkásőrséget, október 31-ig listát akarnak készíteni a párt luxusvagyonáról, hogy előkészítsék annak visszaadását, sőt a munkahelyi párt-jelenlétet is - bár ez nem igazán világos, hogy milyen formában - elrendezettnek tekintették. Külön megjegyezték, hogy a Szabad Eurápa Rádió erről beszámolt. Ebben az összefüggésben tekintették árukapcsolásnak a Szabad Demokraták Szövetsége népszavazási javaslatát, amely ezeket az általuk elintézettnek tekintett dolgokat egy kalap alá vette a köztársasági elnök megválasztásának problémájával. Nem beszéltek arról, hogy ezek a kérdések valóban lerendeződtek volna-e, ha a Szabad Demokraták Szövetsége nem kezdeményeznék a szavazást. (folyt.)
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|