|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Komárom Megyei Bizottságának felhívása (OS)
|
1989. augusztus 30., szerda - Tatabányán rendezzék meg a nemzet jövőjével foglalkozó találkozót Az MSZMP Komárom Megyei Bizottsága a Magyar Nemzet 1989. augusztus 12-i számában közzétett, nyolc tekintélyes értelmiségi - Csoóri Sándor, Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Konrád György, Lengyel László, Litván György, Mészöly Miklós, Vásárhelyi Miklós - által fogalmazott felhívás tartalmával egyetértve, felelősségtudatától áthatva felajánlja, hogy a nemzet jövőjével foglalkozó októberi találkozó színhelyéül válasszák Tatabányát. A megyei pártbizottság e célra rendelkezésre bocsátja politikai-művelődési központját és a hozzá tartozó kollégiumot, ahol szívesen látja a tanácskozás résztvevőit. Reméli, hogy ilyen módon segítheti a nyolc értelmiségi által kezdeményezett nemes ügyet. Bízik abban, hogy felajánlása széles körben támogatásra talál. (OS)
1989. augusztus 30., szerda 17:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|