|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF dorogi szervezetének tiltakozása a közlekedési tarifa emelése ellen
"A társadalmi közteherviselés
alapján követeljük:
- Mind a VOLÁN, mind a MÁV vállalatok szervezeti rendszerét és
gazdálkodását vizsgáltassák meg nemzetközileg elismert szervező
cégekkel. Javaslataikat, azok személyi konzekvenciáival, tegyék
kötelezővé.
- E vállalati átvilágításig a kormányzat a menetdíj emelését
függessze fel.
- Csökkentsék a VOLÁN menetrendszerinti járatainak zsúfoltságát
az összes rendelkezésre álló jármű igénybevételével."
SZER, Magyar híradó:
Székelyföldi tüntetések
"Tegnap, csütörtökön a Székelyföld több nagyvárosában
tüntetésekre került sor a demokratikus és nemzetiségi jogok
védelmében. Székelyudvarhelyen mintegy 25 ezren vonultak az utcákra,
Csíkszeredában még ennél is többen.
A demonstrációk fő szervezője a székelyudvarhelyi Magyar
Demokrata Szövetség volt, mely ekként próbált választ adni a korábbi
közigazgatási apparátus egyes képviselőinek nacionalista, a
magyarságot rágalmazó vádjaira, valamint arra a balsikerű és azóta
már vissza is vont Iliescu-beszédre, mely január 25-ikén hangzott el
a román televízióban, és amely a székelységet szeparatizmussal
vádolta meg."
|
|
|
|
|
|
|
A Charta 77 nyilatkozata
|
München, 1989. augusztus 26. (SZER, Világhíradó) - A Charta 77 mozgalom szóvívői még a prágai bírósági döntés meghozatala előtt kiadták nyilatkozatukat, amelyben megköszönik a magyar fiatalok Prágában és Budapesten tanúsított aktív szolidarítását. Varga György, aki rádiónk csehszlovák osztályának budapesti külső munkatársa, ezuttal a mi szerkesztőségünk számára ismerteti a Charta-nyilatkozat szövegét: Levél a Fideszhez. 1989. augusztus 26. A Charta 77 54/1989-es dokumentuma. Kedves barátaink Köszönetet szeretnénk mondani nektek, s egyuttal tiszteletünket nyilvánítjuk ki abból az alkalomból, hogy közületek sokan nemrég Prágába jöttek, hogy nem kis személyes kockázatvállalással az összes fiatal, és független gondolkozású magyar nevében nyílvánosan tiltakozzatok a Csehszlovákia elleni 21 év előtti invázíó, és abban való magyar részvétel ellen. Közülünk sokan már augusztus 21-ikén bőrtönben voltak, vagy másképpen tartottak bennünket fogva, ezért nem volt lehetőségünk arra, hogy személyesen mondjunk köszönetet nektek. Fogadjátok hát legalább utólag köszöntetünket. Prágai jelenléteiteket úgy értelmezzük, mint népeink jó kapcsolataira, a közös európai ház felépítésére irányuló igyekezetet, ezért, ha lehet, még erélyesebben tiltakozunk sok magyar, lengyel, olasz, NDK, NSZK, jugoszláv, holland és csehszlovák állampolgár indokalatlan és erőszakos őrizetbe vétele ellen, hisz ők augusztus 21-ikén Prága utcáin nem tettek egyebet, mint véleményüknek békés módon adtak hangot. Követeljük Kerényi György és Deutsch Tamás azonali szabadon bocsátását, hisz ők még mindíg letartóztatásban vannak Prágában. (folyt.)
1989. augusztus 26., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|