Rendszerváltás és az MTI

	A csehszlovák-magyar kapcsolatok
(Varga György) München, 1989. április 27. (SZER, Magyar híradó) - A Csehszlovákiához fűződő 40 éves testvéri viszonyunkon, mint tudjuk, 1968-ban sem esett csorba, hiszen kérésükre nyújtottunk nekik testvéri segítséget. Nos, ez a makulátlan kapcsolat, amely akkor a tankok próbáját is kiállta, most furcsa módon egy tévékamera miatt veszélybe került. Csehszlovákia budapesti nagykövete a belügyekbe való beavatkozás elleni tiltakozásként jelentkezett tegnap Nyers Rezsőnél - ki tudja miért éppen nála, hiszen ő gazdasági ügyekben illetékes - és a kormány ma kénytelen volt Budapesten napirendre tűzni a magyar tévé Alexander Dubcekkel készített interjúja miatt megromlott viszony ügyét. Feltétlenül igaza van Chrudinák Alajosnak amikor azt mondja, hogy egy igazi európai sajtószenzációval rukkolt ki a Magyar Televízió, és persze Alexander Dubcek, amikor elkészítették az oly nagy vihart kavart, a csehszlovák-magyar kapcsolatokban leplezetlen nyílt feszültségeket okozó, közel három órás interjút, ebből körülbelül háromnegyed órát láthatott a magyar néző. Fel kell tennünk a kérdést, hogy rendjén van-e ez így, hogy vajon ok-e az acsarkodásra, a tiltakozásra egy pozsonyi nyugdíjassal készített beszélgetés. Természetesen, nincs. Nincs rendjén először is azért, mert a jelen legtermészetesebb dolga az, hogy az egykori történelmi események kulcsszereplői, akik ma már hazájukban semmiféle politikai szerepet nem játszanak és nem is játszhatnának, megtegyék fontos tanúvallomásaikat már csak a történelmi tisztánlátás, a jövő érdekében is. Úgy érzem, a Magyar Televízió munkatársát - akinek újságírói múltját most ne firtassuk -, elsősorban ez a tisztázó szándék vezette. Persze őt is és a pártértelmiség egy jó részét is valami más is motiválhatja ezen kívül ebben a prágai tavasz felé fordulásban. Nevezetesen az, hogy a magyar kommunisták egy részének reformtörekvései mintegy húszéves tragikus szünet után, kapcsolódási pontokat keresnek a történelemben, igyekeznek meglelni identitásukat. De nemcsak ez a közvetlenül kiérezhető szándék vezethette őket, amikor Dubceket választották riportalanyul és egyfajta azonosulási pontul, hanem bizonyára az is, hogy elhatárolják magukat a jelenlegi sztálinista prágai vezetés számukra is kompromittáló és rövidlátó politikájától. Megfelelő alkalomnak kínálkozik- mindez az eddig is meglevő, de mindkét részről gondosan elkent ellentétek, melyek elsősorban ideológiai, másodsorban pedig nemzetiségi természetűek, áttételes felszínre emelésére. A fentiek alapján fel kell tenni azt a kérdést is, vajon tényleg alkalmas-e Dubcek személye a valóban oly fontos történelmi tanúságtételen kívül arra, hogy megfelelő kommunista elődként szolgáljon. A válasz: igen is, meg nem is. Igen, mert Dubcek szimbolikus alakjává nőtt egy megbuktatott reformtörekvésnek, mert hasonlóan cseng a csehek és a szlovákok fülének, mint nálunk Nagy Imre neve. Tehát mint szimbólum alkalmas és elfogadható. De mindazok a reformtörekvések, melyeket oly sűrűn és dicsérőleg emleget Dubcek a Sugár Andrással készült interjúban, nemhogy a mai magyar reform-kommunista mércét nem ütik meg, de ezek a különböző koncepciókra beállított, ízig-vérig, kommunista dokumentumok - elsősorban az áprilisi akció-programokra gondolok -, már akkor is alkalmatlanok voltak arra, hogy igazi alternatívát jelentsenek és valójában igencsak szűk korlátok közé szorították a politikai reformokat. Mindenesetre Dubceknek azért abban igaza van, hogy a hirtelen és váratlanul, és emberi módon megnyilatkozó, és valóban jobbító szándéktól vezérelt akkori csehszlovák vezetők maguk mögött tudhatták népeik és a nemzetiségek döntő többségének támogatását. Húsz év elteltével a mai Magyarországon ez már elképzelhetetlen. Ez is egyike az alapvető különbségeknek 1968-al szemben. Összefoglalva a leglényeget: Dubcek tanúságtétele rendkívül izgalmas és nagyon fontos, de mindaz, amit ő szimbolizál, tehát a prágai tavasz és a prágai tavaszról az elnyomás és agyonhallgatások hatására keletkezett illúziók tömege, ma már nem szolgálhat példaként. +++ 1989. április 27., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »