|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MUOSZ elnökségének ajánlása
" A Magyar Újságírók Országos
Szövetségének Elnöksége 1990. január 31-i ülésén határozatot hozott,
amely szerint egyetért a Független Jogász Fórum által készített
választási, etikai kódexben foglaltakkal, és ajánlja a
szerkesztőségeknek, hogy ehhez csatlakozzanak."
SZER, Magyar híradó:
Amerika és az SZDSZ-MDF vita - Mécs Imre nyilatkozata
"Az amerikai Tájékoztatási Hivatal meghívta a Magyar Demokrata
Fórum és az SZDSZ vezető személyiségeit, hogy együtt tegyenek
látogatást az Egyesült Államokban, tartsanak ott előadásokat,
találkozzanak az amerikai vezető szervezetekkel és személyiségekkel.
Mi ezt a látogatást lemondtuk, illetve csak külön vagyunk
hajlandók abszolválni és ennek nagyon nyíltan megmondva az az oka,
hogy a Magyar Demokrata Fórum vezetősége - és jelesül Antall József
elnök - nem határolta el magát Csurka István legutóbbi, a Vasárnapi
Újságban történt megnyilatkozásaitól."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - Demény Lajos
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. február 1. csütörtök (MTI-tud) - Demény
Lajos történészt nevezték ki oktatásügyi miniszterhelyettesnek
Romániában, a korábban felmentett Pálfalvi Attila kolozsvári
professzor helyére. Az erről szóló okmányt csütörtökön írta alá
Petre Roman miniszterelnök. Demény Lajos a romániai magyar nemzeti
kisebbség jeles személyisége, kiváló történettudós, a
nemzetiségtörténeti kutatások nemzetközileg elismert szaktekintélye.
A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget kérte fel arra, hogy tegyen javaslatot a megüresedett hely betöltésére. Így került sor Demény Lajos felkérésére, aki Domokos Gézának, a RMDSZ ideiglenes intéző bizottsága elnökének és Tőkés László református lelkésznek, a NMFT tagjának társaságában szerdán Ion Iliescuval folytatott megbeszélést. Ezen a találkozón elvi megállapodás jött létre a kinevezésről, amelyet Mihai Sora oktatásügyi miniszterrel történt egyetértéssel a román kormányfő szentesített.
Demény Lajos Nagyenyeden, Szászrégenben és Marosvásárhelyen végezte iskoláit, később pedig a Bolyai Tudományegyetemen, majd Szverdlovszkban és Leningrádban tanult, ahol 1956-ban szerzett kandidátusi fokozatot. Romániában megalapozta a magyar nemzetiségi történetírást s nemzetiségtörténeti kutatásokat végzett. Nagy jelentőségű az első román nyelvű nyomdatermék felderítésével kapcsolatos kutatómunkája, több tudományos közleménye foglalkozott az erdélyi nyomdászat történetével is. A parasztmozgalmakról írt tanulmányait több nyelvre fordították le. Számos tanulmánya jelent meg Magyarországon. A Ceausescu-diktatúra utolsó évtizedében mellőzték, kutatómunkákkal foglalkozott, de írásaiban, tanulmányaiban bátran kiállt a magyar nemzeti kisebbség jogainak érvényesítéséért.+++
1990. február 1., csütörtök 14:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|