|
|
|
|
- Magyar politikai körkép - 1. folyt.
|
Ezt a szembenállást a már említett Heti Világgazdaság-cikk úgy fogalmazza meg, hogy van egyrészt az MDF, amelyet jórészt populisták uralnak, tehát például Lezsák Sándor alelnök vagy éppen Csurka István és a többiek. Aztán van a kormány, illetve van még egy harmadik erőként az MDF parlamenti frakciója, amely azonban a kormány mellett áll. A frakcióból nemrégiben szavazták ki a populista szárnyhoz közel álló Csengey Dénes írót és Bethlen Istvánt, s a frakcióvezető helyettese egy meglehetősen pragmatikus gondolkodású jogász lett.
Más szempontból nézve persze ez sem tiszta képlet, hiszen ugyanakkor ennek a frakcióvezetőségnek tagja lett az a Grezsa Ferenc, aki még a választási küzdelemben Apák és fiúk címmel egy meglehetősen antiszemita hangulatú írást engedett meg magának a liberális ellenzékkel szemben, és akivel ellenzéki oldalról azóta sem áll szóba senki.
A cikk megjelentetéséért egyébként az ellenzék a bírósághoz is fordult, ahol a vádlott szerepébe Csurka István került, hiszen főszerkesztőként a Magyar Fórum című - azóta megszűnt - lapban ő adta le az írást másodközlésként.
Akárhogy is, egyre szembetűnőbb a frakció és a kormány az egyik és a népi szárny a másik oldalon történő szembenállása. Kérdés, hogy a hamarosan sorra kerülő MDF-kongresszuson kiegyezés történik-e közöttük vagy pedig szakítás. Mindenesetre bármekkora is a vita, a tömegkommunikáció tekintetében például már közösek az érdekek. (folyt.)
1990. november 23., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|