|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató
|
1990. november 14., szerda - Pozsgay Imre a magyar belpolitikai élet meghatározó személyisége; nagy veszteség volna, ha politikai erőtér nélkül maradna. Az elmúlt időszakban sok méltatlan támadás érte személyét. Remélhetően meg lesz benne az erő az újításra, hiszen komoly politikai ellenfélre lenne szüksége az MDF-nek is - hangzott el a fórum hagyományos szerdai sajtótájékoztatóján. Lezsák Sándor ügyvezető alelnök megállapította: azok a politikai személyiségek, akik rendkivül sokat tettek a rendszerváltásért, nem találják helyüket az új politikai tagozódásban. Ugyanakkor kifejtette azt a véleményét is, amely szerint Pozsgay tévedett, amikor arról beszélt, hogy Lakitelek szelleme szertefoszlott, s az MDF jobbközép konzervatív pártként már nem képviseli a nemzeti középosztályt. Mint az 1987-es találkozó egyik szervezője, úgy ítélte meg: az a szellem ép és egészséges, nem foszlott szét.
Arra a felvetésre, hogy Bíró Zoltán MDF-es elnökségi tagságáról való lemondása esetleg Pozsgay Imre lépésével hozható összefüggésbe, a sajtótájékoztatón hangsúlyozták: a két politikus baráti kapcsolatai közismertek, bár Bírór Zoltán további szándékairól nem nyilatkozott, nem kizárt egy új politikai mozgalomban való részvétele. (MTI)
1990. november 14., szerda 12:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|