|
|
|
|
Bolgár pártkongresszus - Mladenov (1.rész)
|
Nagy Károly és Keller Tivadar, az MTI tudósítói jelentik:
Szófia, 1990. január 30. kedd (MTI-tud) - A jövendő bolgár
pártnak aktív kapcsolatot kell kialakítania a Szocialista
Internacionáléval, a szociáldemokrata és baloldali pártokkal; külön
határozatban kell kimondania - az állampárt lebontása érdekében -,
hogy pártfunkcionárius nem vállalhat állami tisztséget:, minthogy a
szükséges gazdasági reform szociális áldozatokat követel, annak
formáját (,,sokk-terápia,, vagy fokozatosság az átmenetben)
konszenzussal kell eldönteni, ami valószínűleg népszavazást igényel.
Ezekről szólt háromórás kongresszusi beszámolájában kedden Petar Mladenov, a BKP központi bizottságának főtitkára. Bevezetőjében a zsivkovizmust bélyegezte meg, kiemelve a párton belül ellene folyó harcot. ,,A volt főtitkár körüli klikk kész volt a legbrutálisabb terror eszközével támadni azokra, akikben ellenfelet látott. És lehet, hogy most is sikerrel járt volna, ha a pártvezetés egészséges erőinek elvi és szilárd magatartása nem állította volna meg idejében,, - mondta Mladenov a párt felelősségét elemezve a parancsuralmi rendszerben. Hozzátette: a pártnak mindebből le kell vonnia a szükséges következtetéseket: olyan belső demokratikus struktúrát kell kiépítenie, amely kizárja a jövőben a hasonló egyszemélyi diktatúrát.
A szónok beszélt a tavaly novemberi fordulat óta elért eredményekről ( a BKP vezető szerepének törlése az alkotmányból) , s nem értett egyet azokkal, akik az összes létező struktúrák, intézmények lerombolását, a demokratikus szocializmusnak a ,,demokratikus kapitalizmussal,, való helyettesítését sürgetik. Szerinte ,,ez társadalmi kataklizmát, tömeges munkanélküliséget, a politikai szenvedélyek és leszámolási hangulatok eluralkodását jelentené, a gazdaságban pedig káoszt,, - mondotta.
A beszámoló első fejezete a pártonbelüli megújulás mikéntjeit elemezte, abból indulva ki, hogy a párt válsága most általános: elméleti-ideológiai, bizalmi, erkölcsi. A kongresszust előkészítő gyűléseket és konferenciákat értékelő szavaiból optimizmus csendült ki (országosan az alapszervezeti titkárok 48,3 százaléka új, de például Burgasz területén 60 százalékos, s Plovdiv területén és Szófiában is 50 százalék fölötti ez az arány), de elismerte, hogy tapasztalható volt sok konzervativizmusra utaló jelenség is: a régi módszerek ismétlődése, ellenállás a reformokkal szemben.(folyt.)
1990. január 30., kedd 15:04
|
Vissza »
|
|
Bolgár pártkongresszus - Mladenov (2.rész)
|
A beszámolóból a továbbiakban kitűnt: a bolgár párt marxista párt lesz, de nagyobb figyelmet fordít a szociáldemokrata hagyományokra (nevének esetleges megváltoztatása ezen a kongresszuson dől el). Másrészt mind elméleti, mind gyakorlati tevékenységében a környező és állandóan változó valóság elemzéséből indul ki. Elveti a ,,küldetéstudatot,, éppúgy, mint a demokratikus centralizmust. A pluralizmust vállalja a gazdaságban, a politikában és a kultúrában, elismeri az egyéni és csoportérdekek figyelembe vételének szükségességét. Vállalja, akarja a párton belüli vitákat, szükségesnek hiszi az alternatív megoldási módozatokat, a platformokat, s a kisebbség jogát arra, hogy nézeteit a határozat után is képviselje, terjessze. Így érvényesül - mondotta Mladenov - ,,a demokratikus szocializmus elve,,. A párt felépítését tekintve az ,,önszerveződés és az önkormányzat,, mellett tört lándzsát, a vertikális helyett a horizontális szervezeti elvet kínálta. Ez erőteljes decentralizálást jelent, a ,,felsőbb utasítás,, kiiktatását. A központ és az alapszervezet közötti láncszem koordináló jellegű lesz.
Arra vonatkozóan, hogy a párt vonuljon ki a munkahelyekről, a beszámoló nem foglalt állást. A központi bizottság szerint ezt ,,a kardinális kérdést minden párttag, minden dolgozó megkérdezésével kell eldönteni, számolva a reálisan létező politikai és társadalmi adottságokkal, így a meghozandó párttörvénnyel,,.
Mint Mladenov szavaiból kiviláglott, a bolgár pártból nagyobb csoport kizárása várható (eddig csak Zsivkovval, a fiával és Milko Balevvel történt ez). A jövőben a párt káderpolitikáját a teljes nyíltság, a versenyszellem és a közvélemény ellenőrző szerepe határozza majd meg, vagyis a demokratikus társadalmakra jellemző természetes kiválasztódás. A fizetett pártfunkcionáriusok száma az ,,optimális minimumra,, csökken, a pártmunka társadalmivá válik - hangoztatta Petar Mladenov. (folyt.)
1990. január 30., kedd 15:08
|
Vissza »
|
|
Bolgár pártkongresszus - Mladenov (3.rész)
|
Az ország belső helyzetét elemezve Petar Mladenov megállapította, hogy továbbra is rendkívül súlyos helyzetben van a gazdaság. Az utóbbi hetekben sem mutatkoznak javulás jelei. Számtalan ipari és mezőgazdasági üzem jóval a kapacitása alatt működik. A radikális gazdasági reform kidolgozásának késlekedése súlyos mulasztás. Mindezekért komoly felelősség terheli a kormányt.
A BKP szerint egy válságellenes program elfogadásával kell elkezdeni a radikális gazdasági reformot. Célként egy szociálisan orientált piacgazdasági modell megteremtését nevezte meg. A fejlett piaci viszonyok hiánya a legnagyobb akadálya annak, hogy a bolgár gazdaság integrálódjon a világgazdaságba. A reform egyik fő iránya a tulajdonformák egyenjogúságának az elismerése. A piaci jelleg nem jelent kapitalista orientációt. A BKP álláspontja szerint a piacgazdaság feltételei között is érvényesíthető olyan politika, amely biztosítja a nagyobb szociális igazságosságot, a dolgozók érdekeinek a védelmét.
A piacgazdaság kialakítása fájdalmas folyamat, ugyanis a hirtelen történő átállás magasabb szociális árat követel. Erről csak nemzeti konszenzus alapján - a lehető legtöbb külföldi szakértő bevonásával - lehet dönteni, akár népszavazás alapján.
Mladenov szerint Bulgária iparosítása kétségtelenül vívmány, ugyanakkor ez kárhoztatta másomásodrangú szerepre a mezőgazdaságot. Ennek következtében falvak néptelenedtek el, folyamatosan csökken a mezőgazdasági termelés, hiány van mezőgazdasági termékekből. A BKP szerint a kiutat az jelenti, ha a földet átengedik annak, aki megműveli. Megoldás lehet az új szövetkezeti társulások vagy a családi farmergazdaságok rendszerének kialakítása, a mezőgazdasági beruházások növelése. A piacgazdaság kialakításának késlekedés nélküli elkezdésén kívül nincs más alternatíva Bulgária számára.
A radikális reformot csak olyan kormány irányíthatja, amely valamennyi jelentősebb társadalmi és politikai erő részvételével alakul meg. Ilyen kormány csak szabad választások eredményeként léphet hivatalba. A BKP szerint még ez év májusában szabad és demokratikus választásokat kell tartani Bulgáriában.
A valódi parlamenti demokráciában szigorúan el kell határolni egymástól a törvényhozói, a végrehajtói és az igazságügyi funkciókat, amelyek gyakorlását a nyilvánosságnak kell ellenőriznie. A BKP szerint a parlament ellenőrzése alá kell helyezni a hadsereget és a belügyi szerveket.(folyt.)
1990. január 30., kedd 17:39
|
Vissza »
|
|
Bolgár pártkongresszus - Mladenov (4.rész)
|
Mladenov javasolta, hogy a kongresszus határozatban mondja ki, ugyanaz a személy nem töltheti be az állam elnökének és a párt vezetőjének a funkcióját. Kifejtette, hogy a parlamenti demokráciában természetes a hatalomért való versengés. A BKP nyilvánosan kijelenti, hogy a demokratizálásban kész partnernek tekinteni a formálódó új pártokat. Kész a koalícióra mindazokkal a pártokkal, amelyek nemzeti célokért, a válságból való kijutás konkrét feladatainak a megoldásáért lépnek fel. A párt elutasítja a destabilizációs törekvéseket, az antikommunista, a fajgyűlölő és szélsőséges fellépéseket. Pártja választási esélyeiről szólva kifejtette, a siker kulcsa a nép bizalmának megnyerése, a szocializmusba és az igazságosságba vetett hitének visszaállítása.
Mladenov kijelentette, hogy a BKP elsőbbséget ad az általános emberi értékeknek és szabadságnak, felülvizsgálja az osztályszemlélet és a pártosság elveire épülő eddigi álláspontját az erkölcs, az oktatás, az irodalom, a művészetek területein. Mladenov nyíltan elismerte, hogy utópisztikusnak bizonyultak a pártnak azok az elvárásai, amelyeket ,,az új ember,, típusának kineveléséhez fűzött. A BKP az oktatás deideologizálása és reformja mellett van.
A párt szerint a bolgár nemzet egysége az emberi és szabadsag jogok érvényesítésén keresztül, a jogrend és a törvényesség keretében valósul meg.
Mladenov kiemelte, hogy Zsivkov eltávolítása óta Bulgária kezd kijutni nemzetközi elszigeteltségéből. A megújulás lehetőséget ad arra, hogy aktivizálja részvételét a nemzetközi kapcsolatokban, megerősítse helyét a formálódó új nemzetközi viszonyokban, mindenekelőtt Európában, amelynek elidegeníthetetlen részét képezi. Elsőbbséget ad a Szovjetunióval és a más szövetségeseivel kialakított együttműködésnek. Álláspontja szerint az ország biztonságának garantálása nem lehetséges a Varsói Szerződés Szervezetében való részvétele nélkül. Bulgária a stabil, demokratikus és önkéntes szövetség híve. Érdekelt abban, hogy részt vegyen a gyökeresen megújított, hatékony és dinamikus KGST-ben kialakított együttműködésben.
Mladenov szerint az országban megindított demokratizálási folyamatok láttán nemzetközi téren pozitívan fogadták, hogy Bulgária a GATT, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tagja akar lenni. Értékelése szerint lehetőség van arra, hogy Bulgária hamarosan megállapodást kössön az Európai Közösségekkel. Leszögezte, hogy a bolgár kommunisták nem fordítanak hátat a fejlődő országoknak és támogatják az el nem kötelezett mozgalom igazságos követeléseit. +++
1990. január 30., kedd 17:48
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|