|
|
|
|
Románia - fejlemények (2.rész)
|
A frontot támogató erők továbbra is kitartanak amellett, hogy jogos a front részvétele a választásokon. Az ellenerők érve viszont az, hogy a front ,,átmenti a Ceausescu-rendszer kommunistáit,,, és ezért mondjják azt, hogy a front ma egyenlő a kommunista párttal. Főként az egyetemi fiatalok elégedetlenek az eddigi eredményekkel, úgy vélik, hogy sok helyütt ugyanazok a személyek vannak vezető beosztásban, akik évtizedeken át a diktatúra hangos éltetői és végrehajtói voltak. Eltávolításukat követelik. Az ellenerők nem helyeslik, hogy a front indul a választásokon, mert szerintük helyzeti előnyben van. Azt mondják: ,,Ion Iliescuék kis diktatúrával kívánják megkaparintani a parlamenti többséget,,.
A jelek szerint elkerülhetetlenné válik a front párbeszéde a politikai pártokkal. Eddig a front azt a taktikát választotta, hogy egyenként fogadta a pártok képviselőit. Ion Iliescu és Petre Roman szombaton már a Nemzeti Paraszt Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Szocialista Demokrata Párt vezetőivel együtt ült le a tárgyalni. A megbeszélésen a front vezetői kompromisszumos készségüket bizonyították. Nem teljesítették a politikai pártok követeléseit, hogy vonják be őket is a front tanácsába, de felajánlották, hogy a pártok képviseletének helyet biztosítanak az állami struktúrában.
Részletek váltak ismertté vasárnap arról a szombaton tartott, kerekasztalnak nevezett megbeszélésről, amelyet a front hívott egybe a politikai pártok jogi képviselőivel a választási törvénytervezetről. A Romania Libera című lap jelentése szerint nem jött létre még látszategyezség sem. A Nemzeti Paraszt Párt képviselői ismertették álláspontjukat, majd kivonultak a teremből és nem is tértek vissza. Közölték, hogy nem értenek egyet a választások időpontjával, és a választási törvénytervezettel sem. Kifogásaikat és javaslataikat papírra vetették és eljuttatták a front vezetőihez.
A tanácskozás folytatódik: a második fordulót február 3-ikára tűzték ki. +++
1990. január 28., vasárnap 16:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|