|
|
|
|
Tőkés László nyilatkozata az AFP-nek
|
Bukarest, 1990. január 27. szombat (AFP) - Tőkés László
teljes mértékben támogatja a romániai Nemzeti Megmentési Front
Tanácsát, s úgy véli, hogy a mostani helyzetben a front helyére csak
a hadsereg léphetne - írta Bukarestből keltezett szombati
jelentésében az AFP francia hírügynökség.
A hírügynökség tudósítója telefonon beszélt a Temesváron tartózkodó magyar lelkésszel. Tőkés elmondta, hogy véleménye szerint most csak a front jelentheti a megoldást, helyét csak a hadsereg vehetné át, s meg kell tenni mindent azért, hogy ez elkerülhető lehessen. Mint mondta, az új pártok gyengék és nincs semmilyen politikai erejük.
Tőkés László cáfolta a Tanácsból való lemondásáról keringő híreket. Véleménye szerint az ilyen híresztelések a helyzetet akarják destabilizálni. Doina Cornea lemondását nem helyesli. Úgy véli, hogy a nagy hírnevet szerzett ellenzéki francia tanárnő ,,nem adott lehetőséget a Frontnak arra, hogy bebizonyítsa: teljesíti ígéreteit.,,
Dimitru Mazilu lemondását az NMFT első alelnöki tisztéről nem kívánta kommentálni. ,,Nem vagyok hivatásos politikus, nem tudom, mi húzódik meg a háttérben,, - mondta. Hozzátette egyébként, hogy nem vett részt a Tanács legutóbbi ülésein. +++
1990. január 27., szombat 15:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|