|
|
|
|
Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának ülése (3.
rész)
|
A vitában Szabó Kálmán azt javasolta, hogy a Vagyonügynökség vezetője a zárszámadáskor számoljon be az Országgyűlésnek tevékenységéről. Séra János (Komárom megye) szerint szükség lenne arra, hogy az ügynökség önálló vagyonértékelő szervezetet hozzon létre. Simon Péter Pál (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) úgy vélekedett: nem szabad lehetőséget adni zártkörű pályázatok meghirdetésére, mert ez kedvező feltételeket biztosít a lobbizáshoz. Fehérné Eke Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) pedig azt javasolta, hogy a vagyonügynökséget az Országgyűlés hatáskörébe vonják.
Ezután a törvénytervezet szövegének részletes vitájával folytatták a munkát, amellyel csak a késő esti órákban végeztek. Végül is úgy döntöttek, hogy a terv- és költségvetési bizottság javasolja: a szervezetet ne Nemzeti, hanem Állami Vagyonügynökségnek hívják. A törvény az eredetileg tervezettnél egy hónappal előbb, március 1-jén lépjen hatályba. Erre azért lenne szükség, mert várhatóan a következő hetekben fel fog gyorsulni a spontán privatizáció, s mindenképpen meg kell akadályozni az állami vagyon kiárusítását. A bizottság szerint arra is szükség van, hogy az Országgyűlés januári ülésszakán előkészítő, valamint jelölő bizottság alakuljon a Vagyonügynökség szervezetének létrehozására, ügyvezető igazgatójának megválasztására. A jelölő bizottság munkájába a pártok parlamenti képviselőit is be kell vonni. Végül is az Állami Vagyonügynökségről szóló törvényjavaslatot a terv- és költségvetési bizottság elfogadta. Ugyancsak elfogadták a képviselők az állami vállalatokra bízott vagyon védelméről szóló törvénytervezetet. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága korábbi ülésén azt javasolta, hogy a törvénytervezetet módosítsák: megtiltva az erdőingatlanok elidegenítését. Ezzel a terv- és költségvetési bizottság nem értett egyet. Úgy foglalt állást, hogy a javaslatot egy másik jogszabályban, a földtörvényben kell érvényre juttatni.
A terv- és költségvetési bizottság - mivel csütörtökön nem tudta befejezni munkáját - pénteken is folytatja ülését. (MTI)
1990. január 18., csütörtök 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|