|
|
|
|
- Tüntetés a munkásőrség ellen - 1. folyt.
|
Itt a Bem téren Hodosán Róza szónokolt. Elhangzott a felszólítás, hogy oszlassák fel ezt az elnyomó, és az adófizető polgárok pénzéből élő szervezetet. Emlékeztetett, hogy az emúlt évek március 15-iki és október 23-ikai alkalmával ezen a téren a munkásőrség segédletével verték szét a demokraták tüntetéseit. Reméljük - mondta Hodosán Róza - most október 23-ikán, amikor ismét itt fogunk tüntetni, a munkásőrség akkorra már kiköltözik ebből a házból. A téren egyetlen rendőr sem volt látható. A munkásőrség épületéből nem adtak életjelt. A kerületi parancsnokság kapuján csupán egy kis hirdetmény volt látható: "még nem késő" felirattal, ámbár ez csak nyugdíjas sportprogramot hirdetett. Váratlanul Szántó György, az MSZMP reformkörök részéről - így mutatta be magát - szót kért. Meg is kapta a szót, szónoklatában védeni próbálta a munkásőrséget. A közönség hagyta végigmondani a beszédét, de közbe-közbe kiabált, és "szocialista gestaponak" nevezte a munkásőrséget. Szintén 5 órakor keződött a tüntetés Kispesten, ahol lélekharang hangja mellett hozott be 4 ember fekete koporsót a térre a felirattal: "Munkásőrség. Élt 32 évet". Itt Kispesten Kőhalmi István, a helyi SZDSZ ügyvivője mondott beszédet, elmondta miért nincs szükség a munkásőrségre. Tiltakozó jegyzéket adtak át. Egy spontán hozzászóló kifogásolta a munkásőrségre költött pénzeket. A Szabad Demokraták Szövetsége VII. kerületi csoportja felhívást adott át a VII. kerületi munkásőrség parancsnokságának. Magyarország gazdasági és társadalmi válságát fegyverrel megoldani nem lehet - írták többek közt - oszlassák fel katonai jellegű szervezeteiket, mondjanak le kiváltságaikról, szabad polgárként vegyenek részt Önök is történelmi lehetőségünkben, a független, demokratikus, szabad Magyarország megteremtésében - írta az SZDSZ VII. kerületi csoportja a munkásőrségnek. +++
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|