|
|
|
|
- Kommentár a parlament munkájáról - 1. folyt.
|
Októberre halasztották az alkotmány-módosítást, addig is konzerválva azt az alkotmányt, amely a párt vezető szerepét rögzíti, valamint a párttörvény, a választójogi törvény, a köztársasági elnök megválasztásáról és az alkotmánybíróságról szóló törvény megvitatását, melyek az oly sokat hangoztatott békés átmenetet és esélyegyenlőséget hivatottak megteremteni. Ugyancsak az október 17-iki szakaszra halasztották október 23-ika megünneplésének kérdését. De gyanús ez a független fellépés. A parlament vajon miért éppen a halogatással bizonyítja váratlanul felfedezett függetlenségét? Miért nem úgy, hogy azokban a kérdésekben próbál döntést hozni, amelyekben a kerekasztal-tárgyalásokon nem egyeztek meg, mint például a Munkásőrség sorsa, vagy a munkahelyi pártszervezetek ügyében. Németh Miklós legutóbbi interjújában erre vonatkozóan van egy árulkodó mondat: "Nem tudtam megakadályozni, hogy a párt különböző fórumai konkrét ügyekben a kormányra kötelező határozatot hozzanak". És hozzáteszi: "így volt ez például a pártszervezetek munkahelyi működésével kapcsolatban". A parlament a napirend összeállításával tehát mintha fellázadt volna a Pozsgay vezetette MSZMP tárgyalóküldöttség lázas siettsége ellen. De egyúttal fellázadt a legitimitását kétségbe vonó kerekasztal-tárgyalás ellen is. Sajnos, sokkal valószínűbb - tisztelet a kivételnek -, hogy óvatos kivárásról van szó. (folyt.)
1989. szeptember 27., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|