|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. szeptember 18., hétfő - A nemzeti egyeztető tárgyalások azzal a céllal indultak el, hogy a kormányzó párt és az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek közös megegyezéssel elhárítsák a szabad választások megtartásának, a demokráciához vezető, békés átmenetnek útjában álló akadályokat. Most, amikor az egyezség tervezete aláírásra vár, meg kell állapítanunk: a feladatot csak kisebb részben sikerült teljesíteni. Eredménynek tekinthető, hogy megszületett a választójogi törvény tervezete, hogy az alkotmánymódosításra tett javaslat elhagyni indítványozza a pártállami rendszert leíró vagy jelképező kifejezések túlnyomó többségét: hogy a büntető törvénykönyv és a büntető eljárási törvény tervezett módosítása kizárja a politikai jogok gyakorlásának üldözését. Ezek a megállapodások részint valamennyi fél által elismert elveken nyugszanak (mint például a Btk. javasolt reformja), részint kölcsönös engedményeken (mint a választási törvény). Más, alapvető kérdésekben azonban nem sikerült előre haladni, mert az MSZMP jelenlegi veztése minden érdemi engedmény elől elzárkózott. Nem kívánja megszüntetni munkahelyi szervezeteit; nem vállalta, hogy elszámoljon a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról; nem mond le a megyei lapokról, nem járul hozzá a Munkásőrség feloszlatásához. Ragaszkodik viszont ahhoz, hogy a köztársasági elnök intézményét már a szabad választások előtt hozzák létre, s már az új parlament megválasztása előtt kerüljön sor az elnökválasztásra. Ilyen körülmények között nem látjuk biztosítva, hogy a választások valóban szabadok lesznek és a pártok közötti esélyegyenlőségen alapulnak. Azzal a veszéllyel is számolni kell, hogy az MSZMP parlamenten kívüli, hatalmi pozíciókat ment át a választások utánra, ami kérdésessé teheti a népképviseleti szervek hatalmát. A magunk részéről a megállapodást, jelen állapotában, nem írhatjuk alá. Nem kívánjuk azonban kisebbségi álláspontunkkal megbénítani az Ellenzéki Kerekasztal többi tagszervezetét. Ezért felfüggesztjük abból fakadó jogunkat, hogy a kerekasztal mint az egyik tárgyaló fél csak valamennyi tagjának egyetértésével határozhat. Így módot adunk az aláírásra azoknak a társszervezeteknek, amelyek ezt indokoltnak tartják. Az MSZMP indítványa szerint vitás kérdésekben a kormány valamennyi fél álláspontját terjessze a Parlament elé. Véleményünk szerint a jelenlegi Országgyűlés nem dönthet el az átmenetet alapvetően befolyásoló olyan kérdéseket, melyekben nincs egyetértés a kormányzó párt és ellenzéke között. (folyt.köv.)
1989. szeptember 18., hétfő 21:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|