|
|
|
|
A HM sajtótájékoztatója (3. rész)
|
A Fegyveres Erők Napja alkalmából a hadtörténeti intézet tanácskozáson látja vendégül a történelmi egyházak vezetőit; az eszmecserén azt a szerepet értékelik, amelyet a magyar egyházak játszottak a sorsfordító történelmi események idején a haza védelmében. Kiemelkedő eseménye lesz a Magyar Néphadseregnek szeptember 30-án az újoncok eskütétele. Ezt országszerte ,,nyitott kapuk napja,, kíséri a laktanyákban. Október 6-án katonai tiszteletadás mellett megrendezett koszorúzási ünnepségen emlékeznek meg az aradi vértanúkról a Hősök terén. Egy kérdés kapcsán Keleti György ezredes röviden szólt a Munkásőrség jövőjére vonatkozó elképzelésekről. Elmondta, hogy a honvédelmi vezetés álláspontja szerint a Munkásőrség önkéntes fegyveres testület, s mint ilyen, nem tagozódhat be a sorkötelezettségre épülő hadseregbe. A körvonalazódó elképzeléseknek megfelelően a Munkásőrséget a ,,nemzeti védelmi erőkbe,, integrálnák. Ugyanakkor Keleti ezredes hangsúlyozta: a Munkásőrség jövőjére vonatkozó alapelvek kimunkálása a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások kompetenciájába tartozik. A Honvédelmi Minisztérium ezért nem kíván az ügyben további nyilatkozatokat tenni, mivel ez a kerekasztal-tárgyalások befolyásolását jelentené. (MTI)
1989. szeptember 1., péntek 16:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|