|
|
|
|
A Munkásőrség szóvivőjének nyilatkozata az MDF közleményéről (OS)
|
1989. augusztus 28., hétfő - A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya vasárnap közleményt hozott nyilvánosságra a nyugati határszakaszon kialakult helyzetről, amelyet ismertetett a televízió, a rádió és az írott sajtó. Ebben kifogásolta, hogy ,,megjelent a határon a Munkásőrség,,. A Munkásőrség Országos Parancsnoksága valószínűnek tartja, hogy az MDF vezetői félreértették az erről szóló tájékoztatást. A Munkásőrség ugyanis nem most jelent meg a határon, hanem a Határőrséggel kialakított együttműködési tervek alapján, a Határőrség munkáját segítve közel három évtizede részt vesz az államhatárok - s nemcsak a nyugati, hanem valamennyi szakasz - őrzésében, közreműködik a határsértések megakadályozásában. A 30 év alatt sokezer munkásőr teljesített határőrizeti szolgálatot a határőrökkel, sok közös akcióban vettek részt, s többezer köztörvényes bűnöző, határsértő elfogását segítették. A Minisztertanács 49/1978. számú, ma is érvényben lévő rendelete a Munkásőrség egyik feladatává teszi, hogy vegyen részt az államhatár őrzésében, s a munkásőröket erre fel is készítik. Szabadidejükben, főleg hétvégeken, szombaton és vasárnap teljesítenek szolgálatot, közreműködnek abban, hogy a magyar és az idegen állampolgárok a nemzetközi megállapodásoknak, valamint hazánk törvényeinek megfelelően lépjék át az ország határát. (OS)
1989. augusztus 28., hétfő 17:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|