Rendszerváltás és az MTI

	Újévi publicisztika
------------------- München, 1990. december 31. (SZER, Forgószínpad) - Egy kis újévi publicisztika. Lassan kezdjük megszokni, sőt előbb-utóbb természetessé is válik számunkra, hogy élenjáró nemzet vagyunk. Ez a kijelnetés érhető gúnyosan és értelmezhető heroizálónak egyaránt, aszerint, hogy kik írták le. Van olyan sajtóorgánumunk, mely hehegve hozzátenné, igen ám, de aki az élen jár, az botlik először a szakadékba, vagy humorizálva, azért illik egy nyílvános helyiségbe először a férfinak belépnie, hogy ő kapja az első pofont. De mi nem vagyunk ez a média. Van olyan lapunk is, mely természetesnek és magától érthetődőnek tartaná ezt az állítást élenjáróságunkról, sőt valalmi historikus, talán hiszterikus mázzal is leöntené, mondván, már Európa kezdetén mi voltunk a legjobb kereskedők hiszen ugyan ki csinált még egy olyan jó üzletet, hogy egy fehér lóval megvette az egész Kárpát-medencét, vagy hogy elsők voltunk a harc arcvonalban is, hiszen rajtunk fogyott el a szuflája töröknek, tatárnak, de hivatkozna akár Jedlik Ányosra, akár Semmelweisre, stb. De mi ez az orgánum sem vagyunk. Az viszont kétségtelen, hogy időnként élenjárunk valamiben. Talán még abba a "bizonyosba" is mi lépünk be először. No de sebaj, hiszen az szerencsét is jelenthet a babona szerint. Elvitathatalan tény viszont, ha csak az utóbbi hónapokat nézzük, hogy mi rugtuk ki először az Európát bejáró éhes kísértetet. Mi húztuk fel először, pontosabban vagdaltuk szét, a Vasfüggönyt, s darabjaiból még üzletet is tudtunk csinálni, ezzel példát mutatva az utánunk követkkező téglaárusoknak. De az tény, hogy mi rugtuk ki az első téglát a Berlini falból, s indítottuk meg Németországot az oly nagyon várt újraegyesítés felé. Na persze, itt ma már a németek maguk emlegetik azt a bizonyos, szintén magyar költő által leírt megszépítő messzeséget. (folyt.) 1990. december 31., hétfő
Vissza »

	- Újévi publicisztika - 1. folyt.
De most mindezekről nem akarok beszélni. Csak arról, hogy megint valaminben élenjáró nemzet vagyunk. No nem valamai nagy dologban, csak annyi az egész, hogy nálunk rendezik meg újra egész Európa legnagyobb szilveszteri buliját, a Sportcsarnokban. Mindez kezdődik az óév utolsó napján reggel 9 órakor, s a résztvevők egyenesen az újévbe buliznka át. Ha egy cinikus ülne most a helyemben a mikrofon elött, azt monddaná: "Naná, az új évben szüksége is lesz ennek az országnak a bulikra." - de én nem vagyok hivatásos cinikus. Csak azt mondom, egy profanizált idézettel élve, amíg ez az ország mulatni és örülni tud, a csődöknek kapui sem vesznek erőt rajta. Mindez persze csupán akkor érvényes ha tudománsul vesszük helyzetünket, s nem hisszük azt, hogy most már csupán a nevetés az élet. Az ellentétes pólusok ismerete és bírása adja meg a teljességet. Aki örülni tud, annak kell tudnia sírni is. Aki pedig összébb kell húzza a nadrágszíjat, az karcsúbb lesz, s ez által csinosabb is. Most Önök azt mondhatnák ott a rádiók elött, mégis csak cinikus vagyok. Szó sincs róla, csupán realista. A bulizásban már elsők vagyunk, a bajokban nem. Nézzünk csak körül sors- és országtársaink házatáján. Mindegyiknél még nagyobbak a bajok. Nagyobb a nyomor, nagyobb az infláció, az áremelkedés. Amiben viszont mi nagyobbak vagyunk, az a türelmetlenség, az elvárások. Ebben valószínűleg miénk a dobogó legfelsőbb foka. De hát ezer év történelmi beidegződése, majd félévszázad kifosztottsága, becsapatottsága, félrevezetett hite, majd hitetlensége, mócsingos gulyáskommunizmusa után el kell fogyasztanunk az egykori mócsing egykori üres levét is mielött újra lehetne majd tölteni a tálakat. (folyt.) 1990. december 31., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Újévi publicisztika - 2. folyt.
A sportcsarnoki bulin lesz video mesefilmekkel a gyerekeknek, a jövő évben pedig áremelés a felnőtteknek. Itt lesz Dolly Roll, ott lesz infláció. Itt táncosok, ott IMF-kötelezettségek. Itt kerekded Pa Dö Dő, ott sovány mezőgazdaság. Itt újévi futás az elsőségért, ott új évi menetelés összeszorított fogakkal a túlélésért. Itt önfeledt öröm, ott keserves kínlódás. Itt 3.500 méteres táv, ott 365 napos év. De ha itt örülni tudunk, ott tudjunk csikorgó fogakkal kűzdeni is, hiszen mem másokért tesszük, önmagunkért. A jövőért ami mindíg van, de tőlünk függ, hogy milyen lesz. Hiszen megmondta a földön halhatatlan magyar az égben halhatatlan Úr szájába adva szavait végső útravalóként: "Embere kűzdj és bizva bizzál " Koccintsanak velem Európa legnagyobb buliján a Sportcsarnokban, s mindenütt az országban. És erre koccint Önökkel Szekeres László is. +++ 1990. december 31., hétfő
Vissza »