|
|
|
|
Túlfeszített program az Országgyűlés ülésszakán (1. rész)
|
1990. január 22., hétfő - Csoknyay Edit, az MTI munkatársa
írja:
Az előzetes elképzelésekkel ellentétben túlfeszített program vár az Országgyűlésre a kedden kezdődő ülésszakon. A Parlament, a kormány, a pártok és az érdekképviseleti szervek között megtartott december elejei tárgyalásokon ugyanis, az az általános vélemény fogalmazódott meg, hogy a jelenlegi plénumnak már csak 8-10 törvényt kellene megalkotnia. Azokat a törvényeket, amelyek feltétlenül szükségesek az ország kormányozhatóságának, az átmenet békés jellegének megőrzéséhez. Azóta az élet sorra rendre rácáfol erre a megállapodásra, s szükségszerűséggé vált jónéhány olyan törvény megalkotása, illetve módosítása, amelyeket későbbre tervezett, vagy már az új Parlament számára örökségül hagyni szándékozott a jelenlegi Országgyűlés.
Ennek köszönhetően a kedden kezdődő és négynaposra tervezett ülésszakon 24 törvénytervezet, törvénymódosítási, határozati és személyi javaslat szerepel a plénum tervezett programjában. Emellett az Országgyűlés tagjainak dönteniük kell 11 önálló képviselői indítvány sorsáról, pontosabban arról: tárgyalják-e ezeket az indítványokat, avagy leveszik napirendről. Ugyancsak határozniuk kell arról: mi legyen a decemberi ülésszakról elhalasztott - s azóta mintegy 40-re szaporodott - interpellációkkal és kérdésekkel. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: képes-e elvégezni ezt a hatalmas mennyiségű munkát az Országgyűlés a tervezett négy nap alatt anélkül, hogy ismét rásütnék a ,,szavazógép,, bélyegét.
A törvénytervezetek közül többet sürgősségi tárgyalást kérve nyújtott be a kormány. Ilyen például a nemzetbiztonsági kérdésekkel összefüggő átmeneti szabályozást célzó törvényjavaslat, a vallási és lelkiismereti szabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény, vagy a sajtótörvény módosítása.
A legvitatottabb kérdések közé tartozik a nemzetbiztonsági törvényjavaslattal összefüggésben a belügyminiszter sorsa. Sokan azt várják, illetve követelik, hogy a belügyminiszter mondjon le, s van olyan képviselői szándék, hogy ennek elmaradása esetén bizalmatlansági indítványt kezdeményez. Ehhez kapcsolódóan is javaslat hangzott el parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. Ugyancsak parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását indítványozza több képviselő, egyrészt az ország jelen helyzetéért felelős személyek megállapítására és jogi, erkölcsi felelősségük kivizsgálására, továbbá meghatározott körű vezető személyiségek erkölcsi és vagyonnyilatkozatának megtételére. (folyt.köv.)
1990. január 22., hétfő 16:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Túlfeszített program az Országgyűlés ülésszakán (2. rész)
|
Eltérnek az álláspontok abban is: még a jelenlegi plénumnak kell-e döntenie az országgyűlési képviselők jogállásáról, de főként tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről, avagy ez már az új Országgyűlés kompetenciájába tartozzék-e.
Szintén eldöntendő kérdés, hogy a Parlament most tárgyalja-e a hatósági erkölcsi bizonyítványról, illetve a közigazgatási bíráskodásról szóló törvénytervezeteket, hiszen az illetékes jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság ezt nem javasolja a plénumnak.
Felmerülhet az is, hogy a népszavazás eredményének ismeretében a kormány mindeddig nem intézkedett a volt MSZMP vagyonának elszámoltatása érdekében, továbbá, hogy az Állami Számvevőszék költségvetéséből jelentős összeg, több mint 30 millió forint még lefaragható.
Mindezek mellett szerepel számos, a gazdaság különböző területeit érintő, s nem kevéssé fontos törvénytervezet.
Elképzelhető tehát, hogy a Parlament mégis öt napon át tanácskozik majd. A döntéseket viszont jelentősen befolyásolhatja, hogy az ülésszak első napján, a megnyitást megelőzően még több bizottság és parlamenti csoport tanácskozik. (MTI)
1990. január 22., hétfő 16:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"A rohanó januári napok során akadt azért valami üdítő színfolt is. Teljes váratlansággal, a még mindig zilált Romániából, Kolozsvárról befutott Tőkés Anna lánya, Ilka... még január első napjaiban beadta útlevélkérelmét Kolozsvárott, s ami korában elképzelhetetlen lett volna, napok alatt meg is kapta a paszportot. Vonatra ült, s Pesten termett. Ami normális ésszel teljesen köznapi dolgnak számítana, de az előzményeket ismerve kisebbfajta csodának számított. Egy bő héten keresztül, amikor csak szabad este akadt, Ilkával és másokkal jártuk a várost. Vendéglőbe mentünk, húst ettünk hússal, somlói galuskát Gundel-palacsintával. Ilka vett magának farmert, beat-zenés magnókazettákat, és egész nap járta a várost. Életében először volt Magyarországon. Élt, mint hal a vízben. S ezt látni valahogy jelképes elégtétel volt sok mindenért, ami a múltban történt. Oly verőfényesnek, reménytelinek nézett ki akkor Erdélyben még minden."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|