|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ első közgyűlése
|
München, 1989. március 18. (SZER, Világhíradó) - Holnap tartja első országos közgyűlését Budapesten a Szabad Demokraták Szövetsége. Erről beszélget most Budapesten tartózkodó munkatársunk Mécs Imrével a SZDSZ vezetőségi tagjával. - Mit vár Mécs Imre az ügyvivő testület tagja a holnap kezdődő közgyűléstől? - Nagyon sokat várok, mint ismeretes a parlamenti szóhasználattal élve, két olvasatban fogjuk végleges programunkat elfogadni. Az első olvasat lesz holnap, amikor előadóink, a program szerkesztői tömören összefoglalják a téziseket, hiszen többre nincs szükség, mert minden tagunk megkapta már előzőleg a programanyagot, utána vitát tartunk, amelyen kitapintjuk a fő vitapontokat, a fő csomópontokat, amelyek esetleg neuralgikusak. A vita, a közgyűlés után folytatódik majd a vidéki és a fővárosi szervezeteinkben, erre nagyon nagy súlyt helyezünk, rendkívül fontos, és utána az ott összegyűlt álláspontokat, véleményeket, amelyeket két hét múlva kell leadni, a szerkesztő bizottság igyekszik a programba bedolgozni. Azokat a javaslatokat pedig, amelyeket miatt nem tudott beilleszteni, azokat egy hónap múlva második olvasatkor meg fogjuk vitatni és szavazásra fogjuk bocsátani. Ezek után lesz teljesen végleges programtervezetünk. Nagyon fontos, hogy már most az első tanácskozás idején a társadalom megismerhesse a mi programtervezetünket, hiszen lényegében ez az első független, önálló, összefüggő, a társadalom minden problémájára kiterjedő programtervezet, ami elkészült. Ezért meghívtunk egy csomó újságírót, külképviseleteknek a munkatársait, a többi társadalmi szervezet, nemcsak a függetlenektől, hanem az MSZMP-től, másoktól is, azonkívül, ha lesz hely a Corvin moziban, amelynek körülbelül ezeregyszáz fős a befogadóképessége, akkor az érdeklődőket, a vitázókat is be fogjuk engedni, természetesen nekik nem lesz szavazati joguk. Mécs Imrével munkatársunk Kasza László beszélgetett Budapesten. +++
1989. március 18., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|