|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
A Fidesz minden megyében állít listát
|
1990. február 22., csütörtök - A Fiatal Demokraták Szövetsége mind a 19 megyében és Budapesten is megszerezte a listaállításhoz szükséges mennyiségű ajánlócédulákat - jelentette be Bozóki András sajtószóvivő a Fidesz csütörtöki sajtóértekezletén.
A szervezet már elkészítette országos listáját, amelyet Orbán Viktor vezet, rajta kívül Fodor Gábor, Szájer József, Áder János, Kövér László, Ungár Klára, Trombitás Zoltán, Németh Zsolt, Varga Mihály és Rockenbauer Zoltán foglalja el az első tíz helyet. A budapesti listát Fodor Gábor vezeti, őt Deutsch Tamás és Rockenbauer Zoltán követi.
Bozóki András elmondta: a Fidesz reménykedik abban, hogy 10-20 jelöltet juttat be a Parlamentbe. Céljaik közé tartozik, hogy megszorítsák, sőt megelőzzék az MSZP-t a választásokon.
Orbán Viktor közölte: a Fidesz nyílt levélben fordul Németh Miklós miniszterelnökhöz, amelyben tiltakozik az ellen, hogy a jelenlegi kormány még a szabad választások előtt megállapodjon a szovjet vezetéssel a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásának ügyében. A fiatal demokraták azért ellenzik a megállapodást, mert úgy vélik, hogy a jelenlegi Minisztertanács nem törekszik a szovjet csapatok lehető legrövidebb időn belüli kivonására. A tervezett szerződés érvényesítését csak egyetlen esetben tudja a Fidesz támogatni, nevezetesen, ha a megállapodás az utolsó szovjet katona kivonulásának határidejét 1990. június 16-ában jelöli meg. A levelet a Fidesz a budapesti szovjet nagykövet közvetítésével el kívánja juttatni a Szovjetúnió Minisztertanácsa elnökének, továbbá megküldi az MSZP-nek mint kormányzó pártnak. (MTI)
1990. február 22., csütörtök 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|