|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Rácz Sándor kérései
|
-------------------
München, 1990. január 27. (SZER, A munka világa) - Teljes gőzzel beindult a kűzdelem a hatalomért. Budapesti tudósítónk, Tar Péter a március 25-iki országgyűlési képviselőválasztásról, illetve ennek előkészületeiről kérdezte Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét.
- Arra szeretném felhívni minden magyar választópolgárnak a figyelmét, hogy mennyire komoly ez a választás, és mennyire fegyelmezetten kell vállalnunk a részvételt. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy felelősséggel kell, lehet elmenni a választásra, mert mennél magasabb számban adunk le kommunistaellenes szavazatokat, annál kevesebb kommunista jelölt kerülhet be a parlament.
Ha pedig nem megyünk el a választásra, a kommunisták pedig elmennek, az ő arányszámuk magas lesz a parlamenti képviselők között, és ezzel azt fogják bizonyitani, hogy nekik van létjogosultságuk Magyarországon, holott a tetteikkel már réges rég bebizonyították, hogy nincs.
Most a választópolgárokon múlik, hogyan adják le szavazatukat. Nagyon szeretném kérni az idősebb szavazókat, hogy nagy figyelemmel töltsék ki majd a szavazócédulát, illetve tegyék be a keresztet a helyére, mert igen nagy jelentősége van annak a csöppnyi kis keresztnek: erkölcsi alappal rendelkező magyar embereket kell bejuttatni a parlamentbe képviselőnek.
Még azt is szeretném javasolni, hogy a szavazók figyeljenek oda, amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket, törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy felelősséget nem lehet rábízni. (folyt.)
1990. január 27., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Rácz Sándorral - 1. folyt.
|
Most az egyszer úgy alakulhat történelmünk, hogy sem Keletről, sem Nyugatról nem szólnak bele ebbe a politikai folyamatba. Próbáljuk mi a saját erőnkből olyan tisztességesen megválasztani a képviselőházat, hogy az aztán a mi bizalmunk alapján csak tisztességesen tudjon működni.
- A választások után a most eddig létrejött ellenzéki pártok között várhatóan személyi és elvi ellentéteken alapulva esetleges kormányválság is kialakulhat. Mivel lehet őket megóvni ettől?
- Az én alapállásom ebben a választási kampányban az, hogy egyik kötelességünk a magyar szabadság, függetlenség visszaszerzése. Ez a fő kérdés. Ebben a kérdésben pedig nincs olyan magyar ember, akinek eltérhet a véleménye, mert ez a legfontosabb. Ha most az ellenzéki csoportokból bárki más ötlettel áll elő, s ezt ki akarja valamilyen formán magyarázni és kerülni, azt máris tetten érjük, hogy nem a legfontosabb magyar célt akarja megközelíteni. Ezért valószínű, hogy összefogunk ellene, akár parlamentben vagy parlamenten kívül, utcán, tüntetéssel, sztrájkkal, de a magyarellenes tevékenységnek egyszer és mindenkorra vége kell szakadjon.
Ha én netán bekerülük a parlamentbe, az egyetlen feladatom az lesz, hogy magyar népellenes törvényt a magyar parlamentben ne hozhassanak. Nem csinálok mást, biztos nem is fogok javasolni törvényeket, de a javasolt törvényeket mindig ilyen kritikus szellemben fogom vizsgálni.
Valószínűleg az elhibázott 40 év után nagyon nehéz lesz ennek a parlamentnek majd a munkája, éppen az összetételénél fogva. Mégis nagyon fontosnak tartom, hogy már a választásokon olyan kommunistaellenes blokk jöjjön létre, amely kiszorítja a kommunistákat a parlamentből, és a parlamenti frakciókon belül is maradjon meg ez a blokk. A lehető legnagyobb erővel vonja maga köré azokat az erőket, amelyek képesek lesznek a parlament munkáját zökkenőmentessé tenni. +++
1990. január 27., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|