|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés nyílt levele az ENSZ-hez
|
------------------------------- London, 1989. október 27. (BBC, Késő esti Panoráma) - A kelet-európai egyházi ügyekkel foglalkozó Kesten College jelenti, hogy egy román bíróság utasította Tőkés László temesvári református lelkészt, hat napon belül hagyja el lakóhelyét. Tőkés László ellen az ügyet Pap László nagyváradi püspök kezdeményezte. A bíróság október 20-ikai tárgyalása óta Tőkés László templomának területén lévő szobákban él, és október 22-ikén ott tartott istentiszteletet is. Az egyik presbiter férjét, Sepsi Bélát, aki a közelmúltban meglátogatta a lelkészt, akit jelenleg a temesvári központi kórházban kezelik súlyos fejsérülésekkel. Miután más munkahelyre rendelték át, Sepsit október 15-ikén letartóztatták, azzal a váddal, hogy illegálisan külföldi valutát tartott magánál. Hírek szerint a titkosrendőrség rejtette el a pénzt nála. Sérüléseit akkor szenvedte, amikor elvitték kihallgatásra. A temesvári református presbiterekre nagy nyomás nehezedik a titkosrendőrség részéről, hogy hagyjanak fel Tőkés László támogatásával. Szeptember 14-ikén holtan találták meg Újvárosi Ernő presbitert, aki nyilvánosan támogatta Tőkést. A református gyülekezet tagjai Tőkés érdekében támogató levelet írtak Pap László nagyváradi püspökhöz. Még május 26-ikán küldöttség akarta felkeresni a püspököt, aki viszont nem volt hajlandó fogadni a delegációt. Tőkést nyilvánosan figyelmeztették, hogy a gyülekezet számos tagjának az élete veszélyben forog, amiért támogatja a református papot. Pap László püspök azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy úgymond megsérti az egyház és az állam törvényeit, és április elsején átrendelte egy Menyő nevű faluba. Tőkés nem volt hajlandó engedelmeskedni. Már régóta nyíltan bírálja egyházának vezetőségét, mert azzal vádol, hogy az egyház valódi érdekeit sértve kollaborál a román hatóságokkal. Az egyházi hatóságokkal kialakult ellentéttel kapcsolatban szamizdat cikket írt a romániai református egyház életének súlyos szabálytalanságairól. (folyt.)
1989. október 27., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|