|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Az öttusa világbajnokság hirei
|
1989. augusztus 4. péntek (MTI) - Az augusztus 29-én kezdődő budapesti öttusa világbajnokság szervezőbizottságának négytagu küldöttsége, élén Császári Attila elnökkel vasárnap egynapos villámlátogatást tesz Bécsujhelyen. Látogatásuk célja, hogy tapasztalatot cseréljenek az ausztriai városban folyó női öttusa vb házigazdáival, s hogy találkozzanak a Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség vezérkarából Igor Novikov elnökkel, Dieter Krickow főtitkárral, de legfőképpen Jan Novotnyval, a technikai bizottság elnökével, aki a budapesti VB-n technikai delegátusként lesz jelen. Császári Attilán kivül Pécsi Gábor verseny-, illetve Móricz István technikai igazgató, valamint Spiegl Józsefné szervezőbizottsági titkár vesz részt a 24 órás tanulmányi uton. A négyfős szervezői csapat nem szeretne üres kézzel visszatérni Bécsujhelyről: most veszik át a nemzetközi szövetség zászlaját. x x x Tiz nappal az ,,utolsó,, határidő után sem érkeztek még meg Budapestre az NSZK-beli Uhlmann cégtől megrendelt vivóberendezések, amelyek értéke több mint 100 000 nyugatnémet márka. A szervezőbizottság telefonon kért magyarázatot a késésre, mire a válasz az volt, hogy a jövő héten mindenképpen leszállitják a lebonyolitáshoz szükséges berendezéseket, igy azok felszerelésére és alapos kipróbálására is marad idő. x x x A 27 résztvevő nemzet közül kettő (Koreai Köztársaság, Spanyolország) már befutott, harmadikként, augusztus 8-án, kedden a japánok jönnek. x x x A világbajnokság mindkét lovas számának (hagyományos, illetve váltó VB) a Kincsem Park ad otthont. A Magyar Lóverseny Vállalat létesitményében a Kiskőrösi Állami Gazdaság szakemberei már befejezték a nyári lóállások felujitását, igy a ,,ló-motel,, akár a jövő héttől fogadni tudja a hátasokat. A Kincsem Parkkal szomszédos BNV területen ugyancsak a jövő héten alakitják ki azt a konténeres falut, ahol a lovak gondozói jutnak szálláshoz.+++
1989. augusztus 4., péntek 09:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|