|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött a Szabad Demokraták Szövetségének közgyűlése
|
1989. március 19., vasárnap - Vasárnap délelőtt Budapesten, a Corvin Moziban megkezdődött a Szabad Demokraták Szövetsége közgyűlésének első fordulója. A már pártszerűen működő szervezet tagjainak nagy érdeklődéssel kísért gyűlésén megvitatják a kiadott programtervezet főbb téziseit. A szövetség tagjai a társadalom működési elveiről, a parlamentáris demokrácia mechanizmusáról, az átmenet politikai programjáról, az alkotmányozás folyamatáról tanácskoznak, majd az aktuális kérdésekre a szabad demokraták által adható válaszokat fogalmazzák meg együttesen. A több - egyebek mellett liberális és szociáldemokrata - politikai nézetrendszert képviselő szabad demokraták ügyvivői javasolják a közgyűlésnek, hogy szorgalmazza: Kelet-Európa demokratikus szervezetei és mozgalmai tartsanak hazánkban ez év őszén nemzetközi tanácskozást. Ezen túlmenően ajánlatot tesznek a független szervezeteknek politikai nézetegyeztetésre is; egyfajta kerekasztal kialakítására, a március 15-i közös ünneplés szellemének folytatására. A vasárnapi közgyűlés sajtótájékoztatóval zárul. A közgyűlés második fordulója április 16-án lesz. (MTI)
1989. március 19., vasárnap 11:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|