|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
A politikai vezetők elhúzódása a kommunizmustól
"Németh Miklós miniszterelnök minden tőle telhetőt megtett, hogy
elhatárolja magát pártjától. Múlt hónapban lemondott pártvezetői
posztjáról, mert a párt nem támogatta kormányának takarékossági
programját. Most pedig bejelentette, hogy a tavaszi választásokon
független jelöltként indul. Saját megyéjének listáján mint a
Szocialista Párt jelöltje is szerepel, s nem fér kétség ahhoz, hogy
a parlamentbe független képviselőként fog bekerülni. Ez pedig
megerősíti pozícióját, s így több esélye lesz arra, hogy megfelelő
beosztást kap, hiszen hivatkozhat majd arra, hogy milyen széles körű
támogatást élvez az országban.
Egész Kelet-Európában folyik most a Németh Miklóséhoz hasonló
manőverezés. A legdrámaibb fejlemény ez idáig az volt, amikor Marian
Calfa csehszlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt bejelentette,
hogy visszaküldte párttagsági könyvét."
SZER, A munka világa:
Rácz Sándor kérései
"... a szavazók figyeljenek oda,
amikor gyűléseket tartanak a képviselőjelöltek, amikor
bemutatkoznak. Minden körzetben kérdezzék meg a jelöltet, hol
dolgozott, hol élt, mit csinált, milyen pártnak a tagja volt. Tehát
ismerjék meg, és csak a garanciákkal rendelkező személyekre adják le
a szavazatukat, mert az új parlamentnek olyan rendeleteket,
törvényeket kell majd hozni, amelyek az elkövetkezendő 100 évre
fogják meghatározni a magyar társadalom életét. Akárkikre ezt a nagy
felelősséget nem lehet rábízni."
|
|
|
|
|
|
|
Bush elnök Kelet-Európáról
|
--------------------------
München, 1990. január 25. (SZER, Világhíradó) - Bush elnök bízik abban, hogy Kelet-Európa már nem tér le a szabadság és a demokrácia útjáról. - A részletek Bárdy Istvántól:
- Bush elnök a kelet-európai reformok támogatásáról tanácskozó amerikai magán- és segélyszervezetek értekezletén a Fehér Házban beszélt.
- Azt hiszem, mindenki ugyanazzal az érzéssel pillant vissza 1989-re, mint jómagam: csodálattal a Kelet-Európában végbement bámulatos változások iránt, és eltünődvén azon, vajon hol lesz majd a végállomás? De abban a biztos meggyőződésben, hogy a szabadság és demokrácia ezekben az országokban immár visszafordíthatatlan - modotta Bush és rámutatott: egy korszak végéhez, új korszak kezdetéhez érkeztünk, és mindenütt - Szófiától Varsóig, Prágáig és a többiekig - az új kelet-európai napirend a demokrácia napirendje. Megvalósítása azonban óhatatlanul rendkívüli nehézségekkel fog együttjárni.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok hatalmas jelentőséget tulajdonít a kelet-európai demokratikus mozgalmak győzelmének, s úgy fogalmazott, hogy Amerikai európai szerepe messzemenően attól függ, meg tud-e bírkózni a kelet-európai kihívással. Ezért kötelezte magát Washington, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak egy milliárd dolláros segélyt folyósít. A jelen pillanatban további segélyeket mérlegelnek más kelet-európai országok számára, amelyek szintén a demokratikus reformok útján haladnak.
Eagleburger külügyminiszter-helyettes az elnök szavait kiegészítette azzal, hogy Gorbacsov tagadhatatlanul igen lényeges szerepet játszott és játszik a kelet-európai átalakulásban. Ennek ellenére sem Gorbacsov, sem a többi kelet-európai vezető nem tudja, nem tudhatja előre, hogy végül is milyen irányt vesznek majd az események, s mi lesz a reformfolyamat végeredménye. (folyt.)
1990. január 25., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|