|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Szabadságon a Taurus nyíregyházi gyára
|
1990. július 3., kedd - Karbantartás, valamint az új
beruházások energia-rendszerbe történő bekapcsolása miatt, július
30-ig szünetel a termelés a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi
gyárában. Keddtől csak a háromszáz karbantartó szerelő, és a
különböző üzemrészek ügyeletesei dolgoznak a gyárban, a többiek,
mintegy kétezren szabadságukat töltik.
Az egy hónapos szünet alatt korszerűsítik a hőtávvezetékeket, a gépsorokon kicserélik az elhasználódott alkatrészeket, valamint rákötik az energia-hálózatra a világbanki hitelből épülő új alapanyag-előkészítő üzemeket. Az 1,3 milliárd forintba kerülő szövetmegmunkáló-, és keverőüzem előreláthatólag október végére készül el, de az átadásra csak az egy hónapos próbaüzem után, november végén kerül sor. Az alapanyag-előkészítő üzemek a nyírségi gyár világszínvonalú termékeinek minőségmegőrzését, piacképességének megtartását szolgálják majd.
A nyári szünet érinti a gyár területén lévő , Adler-Taurus-Brady magyar-amerikai vegyesvállalat tőkésexportra termelő nyomókendőt készítő üzemét is, amely két hetes szabadságot tart. Az ATB egyébként szintén fejleszti tevékenységét, uj termékkel, kompresszibilis nyomdai nyomókendőkkel jelenik meg ősztől a nyugati piacokon. (MTI)
1990. július 3., kedd 15:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|