|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1990. március 8. csütörtök (MTI-tud) - Az MDF arra
számít, hogy győzelmet arat a választásokon. Koalíciós partnert csak
az ellenzéki kerekasztal résztvevői közül választ, az MSZP-vel a
koalíció szóba sem jöhet, viszont ,,Németh Miklós és Horn Gyula
élvezi az MDF szimpátiáját és a választási eredmények függvényében
az MSZP egyes tagjait is figyelembe fogják venni az új kormány
összetételében,, - mondotta Antall József, az MDF vezetője a Zycie
Warszawy című lengyel napilapban csütörtökön megjelent interjújában.
A lengyel újságíró kérdéseire adott válaszában Antall József ugy vélekedett, hogy az ideális egy erős jobb- és egy ugyancsak erős balközép létezése, mivel a ,,szociáldemokrácia létezése nélkül Nyugat-Európa sem dicsekedhetne a mai demokratikus rendszereivel,,. Az MDF elnöke pártja fő gazdaságpolitikai céljának a földek visszaadását, a reprivatizációt, igazságosabb adórendszert és a külföldi tőkét jobban csábító gazdasági szabályozók bevezetését nevezte.
Antall József aggodalmának adott hangot a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség helyzetét érintő legfrisebb fejlemények miatt, de reményét fejezte ki, hogy Václav Havel köztársasági elnök, ,,aki nem csak kiváló dramaturg, de jelentős politikai személyiség is, a demokrácia megfelelő útját választja,,. A nyugati határaik miatt aggódó lengyeleket arra emlékeztette, hogy biztonságuk legfőbb garanciája változatlanul a Szovjetunió. +++
1990. március 8., csütörtök 18:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|