|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (1. rész)
|
1990. február 28., szerda - Az Országgyűlés szerdán 9 óra
után néhány perccel az oktatási törvény vitájával folytatta februári
ülésszakát. Az elnöklő Horváth Lajos bejelentette: az alkotmányt
módosító három törvényjavaslatról csak csütörtökön tudnak dönteni,
mert a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság még nem végzett a
módosító javaslatok elbírálásával. A határozathozatalra pedig csak a
bizottsági jelentés elkészülte után kerülhet sor.
Arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy a honvédelmi törvényt - a honvédelmi miniszter sürgős romániai útja miatt - szintén csütörtökön tárgyalják meg. Így módosították az ülésszak napirendi pontjainak sorrendjét. Az oktatási törvényt követően a társadalombiztosítás irányításáról és szervezetéről szóló törvényjavaslatot, majd pedig a deregulációs törvény tervezetét vitatják meg.
Az alelnök ismertette az Alkotmánybíróság álláspontját a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok választójogának gyakorlásával kapcsolatos indítványról. A testület határozata értelmében az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény 2. paragrafus (4) bekezdésének az a része, amely szerint: a szavazásban akadályozott az, aki a szavazás napján külföldön tartózkodik, alkotmányellenes. Ezért ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Horváth Lajos felkérte a jogi bizottságot, foglaljon állást, hogy e határozat milyen kötelezettséget ró a Parlamentre, s erről az ülésszak végéig tájékoztassa a plénumot.
Elsőként Kókai Rudolf (Jász-Nagykun-Szolnok m. 15. vk.) kapott ------------ szót, aki két sürgető problémára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint az új oktatási törvénynek a tanuló jogai között deklarálni kell, hogy az általános iskolában heti 25 óránál több kötelező órája nem lehet. Jelenleg ugyanis - a különböző szakkörökkel, edzésekkel, az otthoni felkészüléssel együtt - naponta legalább 9-10 órát keményen ,,dolgoznak,, a gyerekek. A képviselő úgy vélekedett, hogy a jelenlegi tananyag figyelmen kívül hagyja az életkori sajátosságokat, s korszerűtlen, mind minőségét, mind mennyiségét tekintve. Különösen elavultak a történelem és földrajz tankönyvek, s a nyolcadikosok biológiai és kémia könyvei is. Ezek helyett mielőbb új könyveket kell a tanulók kezébe adni. (folyt.köv.)
1990. február 28., szerda 10:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|