|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: visszhang - belga csapatkivonás? (1. rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. január 26. péntek (MTI-tud.) - Az NSZK kormánya
szerint a nyugati katonai szövetségnek kell megvitatnia azokat a
belga elképzeléseket, amelyek szerint Brüsszel esetleg kivonná az
NSZK-ból ott állomásozó 25 ezer főnyi fegyveres erőit. Dieter Vogel
kormányszóvivő pénteki sajtóértekezletén a fentiek megállapítása
mellett azt is tisztázta: Bonn mindenfajta méltatlankodás nélkül
tudomásul veszi Guy Coeme védelmi miniszter általános fejtegetéseit,
amelyek természetszerűleg még nem emelkedtek határozat rangjára.
Coeme bejelentésében szerepet játszott az a megfontolás, hogy a NATO-nak gyorsabban kellene reagálni a Varsói Szerződés részéről csökkenő fenyegetésre, elsősorban az NDK-ban bekövetkezett fejleményekre. A kelet-nyugati csapatkivonások lehetősége kapcsán a Stuttgarter Nachrichten című napilap pénteki kommentárjában megállapítja: a nemzetközi olvadás idején már a NATO-ban sem egyszerre lépnek, s a belgák kezdenek kitáncolni a sorból. Csakhogy a NATO-felépítményben kialakított munkamegosztásból következőleg, ha valaki visszavonul, akkor másnak kell beugrania a távozó helyére, s ebben az esetben maguk a nyugatnémetek lennének a beugrók, noha ők maguk is szeretnék magukat katonai szempontból lefogyasztani.
A belga példa - ha valóra válna - beláthatatlan lélektani következményekkel járna, s láncreakciót indíthatna el: először a hollandok, aztán a britek, majd a kanadaiak szeretnék hazavinni fiaikat. A leszerelésre valóban szükség van, s ehhez meg kell ragadni minden kínálkozó alkalmat. Ha ellenben a rendezett visszavonulást összevisszaság váltja fel, akkor ez egyáltalán nem szolgálja a stabilitást. Igaz, a nyugati katonai vezetőket talán az vígasztalhatja némileg, hogy a Varsói Szerződés még a NATO-nál is gyorsabban morzsolódik...- így a stuttgarti lap.
A Frankfurter Rundschau ,,felbomlási jelenség,, címmel kommentálja a fejleményeket. Szerinte a szovjet katonaság elhagyja Magyarországot, bizonyára Csehszlovákiát is, és Lengyelország szintén szívesen venné, ha a nem kedvelt vendégek csengő-bongó katonazene kíséretével mielőbb onnan is távoznának. A brüsszeli katonai vezetők megfontolásai azonban azt mutatják, hogy a NATO-ra is milyen gyorsan átterjednek a felbomlási jelenségek.(folyt.)
1990. január 26., péntek 18:38
|
Vissza »
|
|
NSZK: visszhang - belga csapatkivonás - 2
|
- Noha helyes irányról van szó, az ellenőrizhetetlen versenyfutás ,,a ki hol szerel le leggyorsabban,, jelmondat jegyében árthat a jelenlegi viharos sebességű változások idején oly becses és szükséges stabilitásnak - írja az SPD-hez közelálló újság. +++
1990. január 26., péntek 18:40
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|