|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
A lengyel kulturális központ programjai
|
1990. január 26., péntek - A budapesti Lengyel Tájékoztató
és Kulturális Központ ezévi programjairól tartott pénteken
sajtótájékoztatót Tadeusz Olszenski, az intézmény igazgatója.
Elmondta: ebben az évben ,,lengyel politikai fórum,, címmel találkozó-sorozatot terveznek, s ennek keretében az érdeklődőknek bemutatják a lengyel politikai pártokat és csoportosulásokat. A kulturális központ szervezésében májusban Budapesten találkoznak azok a volt futárok, akik a második világháború idején Lengyelországból Budapest érintésével mentek Londonba. Arra számítanak, hogy a futárok találkozója hozzájárul eddig ismeretlen történelmi részletek megismeréséhez.
Tájékoztatják a magyar közönséget a lengyel társadalmi problémákról is. A közeljövőben szociológus profeszor érkezik Lengyelországból, s ismerteti az ottani ifjúság szociális problémáinak kutatása terén elért eredményeket. Szakemberek számolnak be a narkománia és az AIDS elleni küzdelem időszerű kérdéseiről. Bemutatják a lengyelországi legégetőbb környezetvédelmi gondokat, ami azért is érdekes, mert e problémák többsége azonos a magyarországiakkal.
A kulturális rendezvényekre lengyel írók, költők érkeznek Budapestre, főként azok, akiknek műveit az idén Magyarországon is kiadják. Tavasszal kezdődik a magyar és lengyel filmekből összeállított sorozat vetítése, amelyben Jan Nowicki, az ismert lengyel színész játssza a főszerepeket. A 8 részes sorozatban olyan filmmek is helyet kapnak, amelyeket hazánkban még nem vetítettek. Májusban rendezik meg a lengyel filmnapokat, s ez alkalommal politikai tárgyú filmeket mutatnak be. Többségük egészen új, a forgatás most fejeződött be. A filmbemutatókat rendező- és színésztalálkozókkal kötik egybe. A lengyel kulturális központ videotékája több mint 50 lengyel filmet kínál az érdeklődőknek, köztük újdongásokat is, s csaknem 20 film már magyar hangalámondással készült. A legfrisebb a II. János Pál pápáról szóló videofelvétel.
A lengyel kulturális központ nyelvoktatási lehetőségeket, színházi programokat, valamint számos kiállítást is kínál. A kiállítóteremben havonta egy-két képzőművészeti kiállítást rendeznek ismert lengyel alkotóművészek műveiből. Tervezik árusítással egybekötött kiállítás szervezését is. (MTI)
1990. január 26., péntek 15:32
|
Vissza »
|
|
Javítás mtib1034-re
|
A mai mtib1034 számú, A lengyel kulturális központ programjai c. hírünk 1. bek. 3. sorában a név helyesen:
Olszanski ---
(MTI)
1990. január 26., péntek 16:32
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|