|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés a független Ukrajnáért
|
Kijev, 1990. január 21. vasárnap (AP) - Tüntetők alkottak
vasárnap élőláncot Kijev és Lvov között, hogy megemlékezzenek az
alig néhány hétig fennállott független és egységes Ukrán Köztársaság
kikiáltásának 71. évfordulójáról. A Kijev és az ötszáz kilométerre
levő nyugat-ukrajnai Lvov között felálló élőláncban a szervezők
szerint mintegy százezer ember vett részt.
Kijev központjában vasárnap az emberek sárga-kék nemzetiszínű zászlókkal integettek, a transzparensek az egységes és független Ukrajnát éltették. A kijevi hatóságok által engedélyezett békés tüntetést a RUH ukrán nemzeti mozgalom szervezte. A mozgalom a szovjet köztársaságok önkéntes szövetségét hirdeti, de van egy erős függetlenségi szárnya is. Az ukrán nacionalizmus fellegvárának egyébként Lvovot tartják.
Kijevben 1919. január 22-én kiáltották ki a korábbi orosz területen létrejött Ukrán Köztársaság (Nyugat-Ukrajna) és az összeomlott Osztrák-magyar Monarchia területén megalakult Nyugat-ukrajnai Köztársaság egyesülését és függetlenségét.
Viktor Lincsevszki, a RUH szóvivője szerint a független Ukrajna megalakítói tudták, hogy fáradozásuk kudarcra van ítélve, de történelmi precedenst akartak teremteni. Egyik célunk éppen annak megtanítása, hogy a függetlenségnek legitim történelmi alapja van - mondotta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.
A hivatalos szovjet történetírás szerint Nyugat- és Kelet-Ukrajna 1939 szeptemberében egyesült, amikor a szovjet hadsereg a Hitler-Sztálin paktumnak megfelelően bevonult az addig Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnába. +++
1990. január 21., vasárnap 18:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|