|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész)
(OS)
|
1990. január 15., hétfő - A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége közli: tudomásul vette Csurka István azon szándékát, hogy a Vasárnapi Újság című rádióműsorban elhangzott jegyzetével és annak sajtóviszhangjával kapcsolatos kérdésekre saját nyilatkozatban foglal állást, tekintettel arra, hogy a szóban forgó jegyzet írói
munkásságának képezi részét. x x x
Joseph Casser D., a máltai Nacionalista Párt ügyvezető elnöke - kapcsolatfelvételi szándékkal - 1990. január 15-én látogatást tett az MDF székházában és megbeszélést folytatott az MDF külügyi
bizottságával. x x x
A Magyar Szocialista Párt szakértői a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vendégeként tapasztalatszerző úton jártak a Német Szövetségi Köztársaságban.
Az SPD vezetősége az MSZP Országos Választási Irodájának munkatársait látta vendégül január 10-13. között.
A Bonnba látogató magyar szocialistákat fogadta Hans Koschnick, az SPD parlamentti frakciója külügyi bizottságának vezetője, Hans-Eberhard Dingels, az SPD külügyi titkára.
Jutta Kremer-Heye, a német szociáldemokraták választási kampányfőnöke a kampányirányítás kérdéseiről tartott tájékoztatót. Találkoztak az MSZP képviselői a Szabaddemokrata Párt (FDP) választási szakembereivel is, akik saját gyakorlatukkal ismertették meg a magyar vendégeket.
A Szocialista Párt Zala megyei képviselői a tartományi SPD vezetés és a Zala megye szocialistái között hagyományosan kialakult baráti együttműködés keretében január 11-14. között a tartományi szociáldemokrata vezetőség meghívására a Saar-vidéken jártak.
A zalai szocialisták jelen voltak Saarbrücken városi helyhatósági választási kampányának finisében és megfigyelhették a választásokkal összefüggő eseményeket.
x x x
Megalakult Kecskeméten az MSZP városi szervezete mellett működő egészségügyi, szociálpolitikai, környezetvédelmi tagozat.
A ,,szocialista zöldek,, MSZP tagozatának kecskeméti csoportja egyetért a Magyar Természetvédők Szövetségének a magyar kormány felé intézett kérésével és támogatja egy új környezetvédelmi minisztérium létrehozásának javaslatát. (folyt.köv.)
1990. január 15., hétfő 20:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|