|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
(OS)
|
1990. január 15., hétfő - A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége az alábbi levelet juttatta el Fodor Istvánnak, az Országgyűlés megbízott elnökének.
Tisztelt Elnök Úr
Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják, hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel.
A javaslat tehát nem a Magyar Demokrata Fórum álláspontja. Mi a magunk részéről továbbra is érvényesnek tekintjük a kormány és az ellenzéki pártok decemberben létrejött egyetértő vélekedését arról, hogy ez a parlament megszámlált napjai alatt már ne módosítsa az októberben kihirdetett Alkotmányt, illetve ne változtassa meg a sarkalatos törvények egyetlen pontját sem.
A köztársasági elnök megválasztásának módját feszegető javaslat elfogadása alkotmánymódosítást igényelne, amit mi nem tekintünk megengedhetőnek.
A köztársasági elnök megválasztásának feltételeiről a népszavazás eredménye értelmében csak a márciusi választások után összeülő parlament rendelkezhet véglegesen. Ezt annál fontosabb hangsúlyoznunk, mivel félreértések és megtévesztő interpretációk terjedtek el elnökjelöltünk Für Lajos visszalépésével kapcsolatban. Holott mindössze arról van szó, hogy a népszavazás alapján a parlamenti választások előtt egyáltalán nem lehetnek elnökjelöltek. Vagyis Für Lajos és az MDF az egyetlen jogszerű és korrekt magatartást választotta, amikor a visszalépést bejelentette.
A magyar politikai kultúra állapotát és a jogszerű gondolkodás teljes hiányát jelzi, hogy más elnökjelöltek nem követték ebben Für Lajos példáját. Javasoljuk, hogy ezt mielőbb tegyék meg, és egyúttal felkérjük Önt, Tisztelt Elnök Úr, a januári parlamenti ülésen nyilvánosan is támogassa e javaslatunkat.
Budapest, 1990. január 15. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége
(OS)
1990. január 15., hétfő 16:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|