|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész)
(OS)
|
1990. január 12., péntek - A Lakásbérlők Egyesülete ezúton is felkéri a fővárosi, XIV. kerületi tagságát és a kerület lakásbérlőit, hogy minél többen jelenjenek meg a zuglói MDF által kezdeményezett - a lakosságot sújtó kormányintézkedések elleni - tüntetésen. A gyülekezés helye és időpontja: Hősök tere, január 15-én 18 órakor, ahonnan a menet a Parlamenthez vonul.
x x x
A Magyar Október Párt közli, hogy 1990. január 19-én, pénteken 16 órakor a Skála-Metró előtt tüntetést szervez az áremelések ellen. Határozottan elutasítjuk azt, hogy az elmúlt évtizedek bűnös gazdasági és politikai döntéseinek következményeit a lakosság viselje, különösen akkor, amikor a felelősök magas nyugdíjat, vagy még ma is vezető pozíciókban, kiemelt fizetést és milliós prémiumokat vesznek fel. Követeljük azok megnevezését és anyagi felelősségre vonását, akik e súlyos helyzetbe süllyesztették az országot. A költségvetés hiányát pedig a kommunista kiváltságok megszüntetéséből fedezzék.
x x x
A Csongrád Megyei Bíróság 60004/1990. számú, január 10-én kelt végzésével szegedi székhellyel nyilvántartásba vette a Nemzeti Kisgazda és Polgári Pártot. Ügyvivők: dr. Szeghő István, dr. Boross Imre és dr. Bába István. A párt az ország egész területén tevékenykedik.
x x x
Lelki S. O. S. néven a Posta telefon-szolgáltatásai közé vette a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Missziói Bizottsága által szervezett és készített telefon-igehirdető szolgálatot. Aki 20 és 07 óra között felhívja a 117-2555-ös telefonszámot, az három perces igehirdetést hall, amely főleg a depresszióban szenvedők, a gondjaik miatt aludni nem tudók, a mélyponton lévők számára készült. Az igehirdetéseket egy ökumenikus munkacsoport végzi református, evangélikus és szabadegyházi lelkészek közreműködésével, akik ezzel ,,a reménység hangja,, szeretnének lenni azok számára, akik segítségüket igénylik. A vonal 1989. december 15 óta él és hetenként sugároz új igehirdetést.
x x x
A Budapesti Városszépítő Egyesület 1990. január 20-án (szombaton) 9 órai kezdettel tartja tisztújító közgyűlését. Helye: Budapest, V., Váci u. 62-64. Újvárosháza
x x x
(folyt.köv.)
1990. január 12., péntek 21:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|