|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
|
|
|
|
|
Czinege Lajost hallgatta meg a parlamenti vizsgálóbizottság (1. rész)
|
1989. december 11., hétfő - Czinege Lajos nyugalmazott miniszterelnök-helyettest, egykori honvédelmi minisztert hallgatta meg az Országgyűlés honvédelmi vizsgálóbizottsága hétfői, második ülésén.
Mint ismeretes, az Országgyűlés október 18-i tanácskozásán - Márton János felszólalását követően - a miniszterelnök parlamenti bizottság kiküldését kérte, hogy az vizsgálja meg dr. Bokor Imre nyugállományú mérnök ezredes Kiskirályok mundérban című könyvében leírtakat. Ezt követően dr. Király Ferenc interpellált a könyvvel, illetve a szerző nyugállományba helyezésével kapcsolatban. A vizsgálóbizottság - dr. Raffay Ernő vezetésével - több mint két és fél órán keresztül tett fel kérdéseket Czinege Lajosnak pályafutásával, szakmai képzettségével, magánéletével, s a könyv őt érintő megállapításaival kapcsolatban. Czinege Lajos elmondta: megrázta őt a könyv, elsősorban azért, mert abban nem esik szó arról, hogy a hadseregben több évtizeden keresztül kemény munka folyt. Erkölcsi, politikai és becsületbeli kérdésnek tartotta, hogy lemondjon katonai rendfokozatáról, ha ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy a hadseregben megnyugodjanak a kedélyek. A képviselőket élénken foglalkoztatta Kaszópuszta ügye. Ennek kapcsán az egykori miniszter kifejtette: több olyan szigorúan titkos katonai objektumot kellett létrehozni, amelyet el kellett rejteni a külvilág elől. Ezért ha egy ilyen épült, általában létrehoztak egy hozzá hasonlót is. Ez utóbbi tevékenységét ,,felnagyították,,, hogy ezzel álcázzák az eredetit, s ez vonja el az ,,érdeklődők,, figyelmét. Említett egy esetet, amikor egy fontos objektumról suttogni kezdtek a környező településen, milyen üzem lehet az, ahova reggel nem megy be senki és este nem jönnek ki onnan. Ekkor néhány katonát olajos, festékes munkaruhába öltöztettek, s ők minden reggel bementek a létesítménybe, majd többnyire kártyázással ütötték el a ,,munkaidőt ,, . A Szovjetunióban létrehozott ,,meseliget,, kapcsán elmondta: úgy érezte, valamivel viszonoznia kell azt a rengeteg segítséget, amit a szovjet hadseregtől kaptak. Így egy hektáron fákat telepítettek olyan területre, ahol korábban csak pusztaság volt. Itt egyébként magyar katonák is gyakorlatoztak. Lakáscseréit is hosszasan indokolta Czinege Lajos, mondván: csak első budapesti lakásukba költöztek ízlésük szerint, később mindannyiszor kényszermegoldás volt a költözés. Leányfalui nyaralóját illetően elmondta, hogy annak mintegy egyharmadát saját maga építette, családi segítséggel. (folyt.)
1989. december 11., hétfő 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|